Kézilabda

2022.03.18. 19:45

Kovács Anna hengerelt a Mosonmagyaróvár elleni meccsen

Főleg a második félidei teljesítményének köszönhetően, magabiztos, 31–23-as győzelmet aratott a Loki.

Forrás: Napló-archív

A Debreceni VSC női kézilabdásai Mosonmagyaróvárra látogattak pénteken este az NB I. 18. fordulójában. A tabellán a Loki a harmadik, a kisalföldiek pedig az ötödik helyről várták az összecsapást. Úgy készültek a találkozóra a felek, hogy amennyiben a piros-fehéreknek sikerül elhozni a két pontot, azzal az óváriak gyakorlatilag kiszállnak a dobogóért folyó versenyből. Azonban egyáltalán nem lehetett könnyű összecsapásra számítani, hiszen az MKC eddig csak a Ferencvárostól és a Győrtől kapott ki hazai pályán a bajnokságban.

 

A vendégek részéről Fachinello kezdte meg a gólgyártást, és ezt követően szinte végig fej fej mellett haladtak az együttesek. A hazaiak részéről ez leginkább a remekül védő Szemerey Zsófinak volt köszönhető. Szilágyi Zoltán is arra hívta fel tanítványai figyelmét a az időkérés alkalmával, hogy a befejezésekre jobban oda kell figyelniük. Egyébként a szakember alapjaiban meg volt elégedve a debreceniek produkcióval. Nehezítette viszont a vendégek dolgát, hogy egy látszólag ártatlan szituációt követően a játékvezetők arcra ütés miatt piros lappal kiállították Planéta Szimonettát. Láthatóan megfogta az eset a Lokit, ezt kihasználva a szünetre  kiegyenlítettek a mosonmagyaróváriak.

 

Remek játék a szünet után

 

A pihenőt követően ellenállhatatlanul folytatta a DVSC, az első félidőt a padon töltő Kovács Anna 4 perc alatt 3 gólt lőtt, ezzel gyorsan ellépett a Loki. Hamar időt is kért Gyurka János vezetőedző, ahol arra hívta fel tanítványai figyelmét, hogy ne hagyják szabadon a debreceni lövőket. Nem sokkal később Szilágyi Zoltán is magához hívta övéit, még türelmesebb és fegyelmezettebb játékot kérve tőlük a továbbiakban. Az utolsó 15 percre fordulva állandósulni látszott az 5 gólos debreceni előny, amit igyekeztek tartani Vámos Petráék. A végére aztán még nagyobbra nőtt a különbség, Kovács Anna tarthatatlan volt és 7 góllal járult hozzá a Loki  31–23-as sikeréhez.

 

A DVSC legközelebb majd jövő héten szerdán lép pályára, mégpedig a magyar női klubkézilabdázás egyik legnagyobb hagyományokkal bíró párharcának legújabb felvonása következik. A Hódos Imre Sportcsarnokban az a Ferencváros lesz lesz a vendég, amelyik majd szombat délután mérkőzik meg a Dunaújvárossal ebben a fordulóban.

 

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában