Vízilabda

2022.03.12. 21:25

Kikapott a DVSE az UVSE ellen

A mérkőzés első felében kiegyenlített játék zajlott, majd a harmadik harmadban eldöntötték a meccset a fővárosiak.

Forrás: Napló-archív

A DVSE vízilabdacsapata az OB I. 24. fordulójában az UVSE-t látta vendégül a Debreceni Sportuszodában szombat este. A debreceniek számára igazán fontos volt a találkozó, hiszen a sereghajtó szentesiek pontot szereztek a Pécs ellen hazai medencében, így utolérték a cívisvárosiakat a tabellán.

 

Az első negyedben 3–3 volt az állás, a hazaiak góljait Fülöp Bence, Takács Kristóf, valamint Kis Ferenc szerezték. A hajdúságiak viszont mindig csak egyenlíteni tudtak, a vezetést egyszer sem szerezték meg. A második nyolc perc ismét vendég találattal indult, amelyre Kis válaszolt. Ezt követően került elsőnek előnybe Süveges Máté csapata, Somlai Tamás fordított büntetőből. A szünet előtti másfél perc még további három gólt hozott, ebből egy volt debreceni, Korbán Richárdé. Így a felek 6–6-os eredménnyel mehettek pihenőre.

 

A meccs harmadik negyede a vendégeké volt, négyszer is eredményesek voltak, míg hazai részről csak Török Béla vette be az UVSE kapuját. Az utolsó felvonás heves gólváltásokat hozott, a hajdúságiak góljait Somlai, Korbán és Stefanidesz Levente szerezték, utóbbi duplázott. De ez is kevés volt a végső sikerhez, hiszen a fővárosiak is betaláltak háromszor, így a végeredmény 13–11 lett az UVSE javára.

 

A DVSE ezzel a vereségével maradt a tabella tizenharmadik helyén, de már nincs pontelőnyben a sereghajtó Szentessel szemben, mindössze jobb gólkülönbségének köszönheti, hogy nem kieső. A debreceniek a következő fordulóban a Vasas vendégei lesznek szombaton.

 

Arany Balázs

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában