DVSC

2022.03.23. 08:57

Egyre jobb állapotban érzi magát Bódi Ádám

A középpályásnak mindennél fontosabb, hogy a Loki minél feljebb végezzen a tabellán.

Bódi Ádám | Forrás: Napló-archív

Remek játékkal vette ki a részét a Paks 1-0-s legyőzéséből a Loki középpályása, Bódi Ádám, írja a klubhonlap. A DVSC 27-es mezszámú labdarúgója szerint a csapat védekezése megszervezése volt a sikert kulcsa a vasárnapi bajnokin.

 

– Két vereséggel a hátunk mögött érkeztünk az atomvárosba, ráadásul nyilván tisztában voltunk a pénteki és szombati eredményekkel, ennek tudatában még inkább arra törekedtünk, hogy ponttal vagy pontokkal térjünk haza. Minden meccsre a lehető legjobban felkészülünk, nem volt kivétel ez alól a Paks elleni sem, emellett hangsúlyt kellett fektetnünk Ádám Martinra is, aki minden bizonnyal gólkirályként zárja az idei bajnokságot. Maximálisan megszerveztük a védekezést a héten, és ez sikerült is, hisz kapott gól nélkül zártuk a mérkőzést, bár hozzáteszem, kellett egy kis szerencse is, de tettünk érte.

Megmondom őszintén, nem szeretem túlságosan a korai mérkőzéseket, sosem volt könnyű a számomra, hogyan készüljek olyankor, de örülök neki, hogy ezúttal jól sült el, és segíteni tudtam a csapatot

– nyilatkozta Bódi Ádám a dvsc.hu-nak.

 

Nem állnak könnyű hónapok Bódi Ádám mögött, aki a Budapest Honvéd elleni szezonnyitón szenvedett térdsérülést, ám visszatért, és a szezonbeli első góljára törekszik.

 

– Nyilvánvaló, hogy nem ilyen szezonra számítottam, hisz sérülések és betegségek is hátráltattak, de szerencsére elmondhatom, egyre jobban érzem magam, és egyre otthonosabban mozgok a pályán. A gól persze hiányzik, szeretném végre megszerezni az elsőt, ráadásul nem volt még olyan szezonom a pályafutásom során, amikor ne találtam volna be. Mindig az első a legnehezebb, de ha sikerülne, jönne a többi is. Ez a célom, de mindennél fontosabb, hogy minél feljebb végezzünk a tabellán. Ha nem leszek eredményes, de magas pozícióban vagyunk, és ehhez jó játékkal járulok hozzá, nem leszek csalódott – zárta szavait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában