Kézilabda

2022.03.30. 19:23

DVSC: élvezni kell a játékot, és tartani a jó hangulatot

A hétmérkőzéses vereségszériában lévő érdiek otthonába látogat a Loki.

Forrás: Nemzeti Sport-archív

Papíron nem vár túl nehéz feladat a DVSC Schaeffler együttesére a női kézilabda NB I. 20. fordulójában: az érdiek vendégei lesznek Tóvizi Petráék. A mérkőzést rendhagyó módon csütörtökön rendezik, de ez nem szabad, hogy megzavarja a piros-fehéreket. Bár a legutóbb hazai pályán kikapott a Lokomotív, előtte zsinórban ötször is nyertek a bajnokságban Hornyák Dóráék, és mivel ebben a sorozatban benne van a harmadik hely szempontjából kiemelt jelentőségű Vác, illetve a Mosonmagyaróvár elleni siker is, így a Debrecen magabiztosan várhatja a találkozót. Szilágyi Zoltán tanítványai 30 ponttal a dobogó alsó fokát foglalják el, míg az érdiek mindössze 8 ponttal a 12. helyen szerénykednek. Legutóbb november 5-én találkoztak a felek a Hódosban, és akkor a meglehetősen tartalékos vendégeket egy visszafogottabb teljesítménnyel is magabiztosan verte meg 34–26-ra Loki.


A sportstatisztika.com oldal adatai alapján eddig 25-ször csaptak össze a felek az élvonalban, és az örökmérleg a dunántúliak felé billen, hiszen két döntetlen mellett a hajdúságiak 10-szer, míg a Pest megyeiek 13-szor győztek. Vendégként még rosszabb a Debrecen statisztikája, hiszen mindössze 3-szor diadalmaskodott a csapat, ellenben 9-szer kikapott. Itt a lehetőség javítani a mutatókon, főleg annak fényében, hogy hétmeccses vereségsorozatban vannak Horváth Roland tanítványai.

 

Teljes koncentráció kell


Természetesen nem lesz sétagalopp a mérkőzés, ezzel tisztában van Mariana Costa, a Loki brazil válogatott jobbszélsője is, aki a klub honlapján elmondta, igazi kihívást jelentettek számukra az elmúlt rangadók, amelyeket sikeresen vettek, hiszen két nagy ellenfelüket is legyőzték. – Folytatnunk kell ezt a jó szériát, sok bajnoki vár ránk még a szezon végéig. Örülök az eddig csapatként elért közös sikereknek, és azt gondolom, hogy a játékunk is javult. Nehéz meccsre számítok, szeretnénk tovább fejlődni, élvezni a játékot és megtartani a jó hangulatot a klubnál. Meg kell szereznünk a két pontot, és ehhez százszázalékos teljesítményre van szükség – jelentette ki.


Az Érd Arénában csütörtökön 18 órakor kezdődő Érd–DVSC Schaeffler mérkőzést a Fekete Tamás és Tóth Dávid bírópáros vezeti majd. A találkozót a DVSC a YouTube-csatornáján élőben közvetíti.

 

HBN
 

A női kézilabda NB I. állása


1. Győr 21 21 – – 718–436 +282 42
2. FTC 18 17 – 1 567–402 +165 34
3. DVSC Schaeffler 19 15 – 4 548–469 +79 30
4. Vác 18 12 – 6 567–520 +47 24
5. Siófok 19 11 – 8 584–575 +9 22
6. Mosonmagyaróvár 19 10 1 8 593–560 +33 21
7. Kisvárda 19 8 2 9 484–508 –24 18
8. Dunaújváros 19 8 – 11 523–566 –43 16
9. MTK 20 6 4 10 523–573 –50 16
10. Fehérvár 19 6 2 11 479–527 –48 14
11. Budaörs 19 5 2 12 495–589 –94 12
12. Érd 20 4 – 16 507–614 –107 8
13. Vasas 19 3 – 16 509–632 –123 6
14. Szombathely 19 2 1 16 487–613 –126 5

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában