Cél a Forma 3!

2022.03.30. 11:50

A humor helyett az adrenalin rabja Hadházi Bertalan

A stand-upos Hadházi László gyermeke, Bertalan nemrég kezdett a versenyezésbe.

Forrás: Hadházi Bertalan-archív

Forrás: Hadházi Bertalan-archív

Minden, ami autó, és minden, ami sport – így jellemzi magát Hadházi Bertalan mérnök, atléta, sziklamászó, és legfőképpen: autóbolond. A debreceni showman fia egyetemi tanulmányait is a négykerekűek iránti vonzalma határozta meg, karrierjét csak a benzingőz árnyékában tudja elképzelni. 

– Az autók iránti szeretet velem született talán, de leginkább a nagypapám mellett kezdtem el érdeklődni a négykerekűek iránt. Aztán jöttek a videójátékok, szimulátorok és egyre inkább beleszerettem. A pályaautózás a kedvencem, gyermekként már biciklivel is pályákat építgettünk a barátaimmal, hogy a lehető legjobb íveket, köridőket járjuk be. Egyetemre aztán direkt a BME gépészmérnöki szakára jelentkeztem, hogy minél közelebb kerüljek a céljaimhoz – emelte ki a fiatal pilóta, aki tagja volt a Formula Racing Teamnek, és a gyakorlati időszakát is egy vezetéstechnikai pályán végezte. 

 

Profik mellett 

 

– A Hungaroring műszaki gyakornoka voltam 6 hétig, ami csak megerősített az autók iránti fanatizmusomban. Két instruktort képeztek a pályákra, és jó ötletnek tartották, ha én, mint a helyszínt nem ismerő új fiú is kipróbálom magam. Három másodpercet vertem rájuk ismeretlenül, így elég hamar jóban lettünk – mondta Hadházi Bertalan, aki leginkább hivatásos versenyzőként, vagy tesztpilótaként képzeli el magát a jövőben. – Egy álmom válna valóra, ha azzal kereshetném a pénzemet, hogy versenypályákon körözök, esetleg mérnökként adott autókat fejlesztgetek, egy profi szakembergárda tagjaként – mondta. 

Forrás: Hadházi Bertalan-archív

A stand-up ugyan nem ragadt át rá, a fellépések így is meghatározták későbbi terveit. – Gyermekként ültem először gokartba, a DumaFüred fesztivál során. Amíg apáék felléptek esténként, én a közeli pályán ütöttem el az időt. Végül totális kezdőként beállítottam a szezonrekordot – hangsúlyozta, kitérve arra is, mikortól datálódnak a valódi versenyélmények. – Tavaly nyáron, friss diplomásként kerestem a karrierlehetőségeket. Egy hirdetés ugrott fel, amely Rácz István, a Porsche Supercup, a GT-világbajnokság, dubai és barcelonai 24 órás versenyek győztesének autóversenyző táborát reklámozta. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, hiszen tudtam, azok válhatnak általában tesztvezetőkké, akik versenyeztek, gokartoztak fiatalon. Hitelt kellett felvennem, hogy részt vehessek, és még így is kételkedtem, hogy vajon ad-e a tábor annyi tapasztalatot, amire szükségem lenne. Felhívtam Rácz Istvánt, aki elmondta, profi versenyzők mellett tanulhatunk. De adott egy alternatívát számomra: ha ez nem elég, menjek el csak egyetlen napra, próbáljam ki az autót, és ha versenyképes a tempóm, elvisz az Euro-Ring 4 órás versenyére, ami már konkrét tapasztalatszerzéssel jár – idézte fel. 

Forrás: Hadházi Bertalan-archív

Hadházi Bertalan ki is ment a tábor utolsó napjára, és mindenkinél gyorsabb volt 1 óra gyakorlás után, így természetesen a versenycsapat tagjává vált. – Az Euro-Ring előtt szintén próbálkozhattam néhány etappal, ahol az első negyedóra gyakorlás után Rácz István idejével azonos köröket futottam. A következő háromnegyed órában pedig újabb 1 másodpercet javítottam, ami az egész csapatot meglepte. A verseny során aztán négyen váltottuk egymást az autóban. A kategóriagyőzelem mellett az összetett ötödik helyre hoztuk fel az autót, a legkisebb kategóriás Suzukinkat annak ellenére, hogy eltört a bal első féktengelyünk egy héttel a megmérettetés előtt – számolt be a nem mindennapi futamról.

 

Apja fia 

 

Bár az adrenalin mindig is vonzotta, mint mondta, tíz év atlétika után sem a versenyhelyzetek éltették. – Élveztem nyerni világ életemben, de sosem volt konkrét cél. Egyetemi hallgatóként aztán belekezdtem a szikla- és falmászásba, két hónapra rá indultam egy amatőr kiíráson, és győztem. Egy évre rá már a haladót is behúztam, topon voltam fizikailag és mentálisan is, azt gondolom, ez vezetett az autóversenyekben elengedhetetlen kompetitív hozzáálláshoz. Adrenalinfüggő, mégis kockázatkerülő ember vagyok. Külső szemmel veszélyesnek tűnhetnek a lépéseim, én mégis pontosan tudom a következőt, és az azutánit is, mindezt magas koncentráció mellett. Amíg futsz, el tudsz gondolkodni, ami eltereli a figyelmedet. De amikor a versenyautóban ülsz, és elmegy az első fék, nem tudsz azon gondolkodni, hogy holnap Marika néninek tetszeni fog-e a bajszod. Sziklamászásnál ugyanez a helyzet, míg azon vagyok, hogy a legnagyobb erőfeszítések árán bekapcsoljam a következő karabinert, nem tudok másra gondolni – mondta Hadházi Bertalan. 

Forrás: Hadházi Bertalan-archív

A fiatal sebességőrült arra is kitért, milyen reakciókat váltott ki szüleiből az általa elképzelt életút. – A mozgás terén mindig biztatóan álltak a terveimhez. Apa is nagy sportszerető, még falmászásra is elkísért. Igaz, sok sikerélményt nem nyújtott neki, hiszen 110 kilót nehezebb mozgatni… Két kötéllel csatlakoztam a falhoz, hogy tudjam őt biztosítani. De az akarás, a koncentráció benne is megvolt. Az autózás már más tészta. Fiatalon nem vettek komolyan, egyetemi diplomával a kezemben azonban már ők is belátták, lehet jövőm ezen a pályán. Apának ugyan voltak érdekes autói – egy Renault R19 Williams motorral, egy kabrió ciklámen Volkswagen Golf 1-es, vagy egy Crysler 300 C –, de az inkább csak show off volt. Azt hiszem, azért vett kabriót, hogy lássák benne. Még ott is szerepelni akart – mesélte nevetve Hadházi Bertalan, hozzátéve, a baleset-megelőző vezetést édesapjától tanulta. 

Forrás: Hadházi Bertalan-archív

– Még sosem karambolozott, hiába a rengeteg fellépés. Igaz, ha beül mellém az autóba, van, hogy megijed. Amikor Musimbe Dennis humoristatársa megvette az új Lexusát, kérdezte, hogy ki akarom-e próbálni egy rövid tesztkörig. Zöld lett a lámpa, és kilinccsel előre elindultam, amitől apa nem lett nyugodtabb… Dennis persze hátul kacagott, majd rá is tette, hogy „mi van, fater, te mindig ilyen besz*ri vagy?” 

 

A Formula–3 lenne a reális csúcs

 

Mint azt Hadházi Bertalan kifejtette, idén háromszor is részt szeretnének venni az Euro-Ring versenyeken, és az összetett győzelem a nem titkolt szándékuk, igaz, a Michelisz Norbert alapította M1RA is könnyen a kihívóik között szerepelhet. – Ezen felül öt darab sprintfutam és FRT ralik is tervben vannak, sőt, a versenyzésen kívül Pisti Porsche GT3RS és Radical SR8 típusú versenyautóját is kipróbálhatom majd, további tapasztalatokat szerezve nagyobb teljesítményű autókkal – sorolta Hadházi Bertalan. Bár versenyeinek száma nem tetemes, tehetségéhez kétség sem férhet. 

 

– Természetesen bárhol jól érezném magamat versenyzőként. A reális csúcs – ha minden passzolna, és szponzorokból sem lenne hiány – a Formula-3 lehet, de egy túraautó, vagy GT-kategóriát is hatalmas lehetőségként élnék meg. Pisti szerint erre a kvalitásaimból adódóan nyílhat is esély. 2023-ra megfelelő támogatással akár egy hivatalos szériában is elindulhatok, ezen dolgozom jelenleg – hangoztatta. 
 

Péter Szabolcs 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában