Kézilabda

2022.02.11. 19:46

Utolsó másodperces góllal nyert a Loki Kisvárdán!

A rosszul, ám óriási szívvel játszó DVSC-nél Vámos Petra klasszis megoldása kellett a sikerhez.

Vámos Petra

Forrás: MW-archív

Óriási csatában, egy utolsó pillanatos góllal győzött Kisvárdán a DVSC Schaeffler a női kézilabda NB I. 14. fordulójában. Hosszú idő után számíthatott szinte minden játékosára Szilágyi Zoltán vezetőedző, egyedül a kisebb sérüléssel bajlódó Deonise Fachinellonak kellett a lelátóról néznie a mérkőzést.

 

Bordás Réka szerezte a piros-fehérek első gólját a negyedik percben, majd Vámos Petra talpról elengedett bombájával már a Lokinál volt az előny. Igaz, nem sokáig, mert ez perc alatt fordítottak a hazaiak. A Planéta Szimonetta elleni szabálytalanság után emberelőnybe került a Loki, amit Petrus Mirtill azonnal kihasznált. Még jobban is élhettek volna vendégek a szituációval, ha Vámos nem az üres kapu mellé lő, majd egy támadással később Planéta passzol pontosabban. Ám ehelyett ismét a szabolcsiaknál volt az előny. Szilágyi Zoltán vezetőedző a játékrész feléhez közeledve belenyúlt a mérkőzésbe, előbb időt kért, majd kis túlzással sorcserét hajtott végre, hogy felrázza csapatát. Poczetnyik Luca óriási góllal jelezte, hogy bátran számolhat vele a szakmai stáb. (16. p, 6–5.)  

 

Használtak a mesteri szavak, mert hat minutummal később már kettővel ment a Debrecen. (7–9.)

 

A hazaiak vezetőedzőjét, Bakó Botondot nem csak csapata játékával, hanem a bírók tevékenységével sem volt kibékülve, ki is reklamált magának egy 2 perces büntetést. Sok volt a pontatlanság a mérkőzésen, a 11–9-es félidei debreceni előny is inkább a csapatok kritikája, mint a védekezés dicsérete.

 

Álmosan kezdte a DVSC a második félidőt, a vendégek stábja kénytelen volt kikérni a második idejét. Támadásban 7 a 6 elleni játékra állt át a Loki, ami a korábban elejtett labdák fényében nem volt éppen kockázatmentes. Az első pár ilyen támadásnál úgy tűnt, jó húzásnak bizonyul a Szilágyi Zoltán döntése, de pár eladott labda után újfent hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Újabb vendég időkérés következett, és Tóvizi Petráék visszaálltak támadásban hat emberre. Ann-Cathrin Giegerich egész pályás góljával 20–20-nál ismét utolérte a Várdát a Debrecen. Ahogy fogyott az idő, úgy nőtt a feszültség, pár percre Csapó Kyra állt a vendégkapuba, de hajrára a német Giegerich védte a DVSC kapuját. Egygólos hajdúsági előnynél fordultak a véghajrára a csapatok, és Vámos Petra utolsó másodperces bombagóljával nyert a Loki 28–27-re.

 

A piros-fehérek legközelebb egy hét múlva pénteken a Szombathelyt fogadják a Hódosban.

 

MSZ

 

A tények

 

Női kézilabda NB I., 14. forduló

 

KISVÁRDA MASTER GOOD SE–DVSC SCHAEFFLER 27–28 (9–11)

 

Kisvárda Városi Sportcsarnok. Vezette: Paska, Vastag.

 

Kisvárda: MÁTÉFI - Udvari 1, Karnik 2, RADOJEVICS 8(6), DOMBI L. 7, Siska 3, Mérai. Cserék: Leskóczi (k), Makkai, Stamenic, Mészáros-Mihálffy, Zavaczki, Bouti 4, Dombi K., Juhász 2. Vezetőedző: Bakó Botond  

 

DVSC: Giegerich 1 – Arany, Planéta 1, Bordás 1, VÁMOS P. 9, Jezsikava 3(2), Petrus 3. Cserék: Csapó (k), Poczetnyik 1, TÓVIZI 4, Vámos M., Csernyánszki, Kovács 2, Szabó 1, Costa 2, Hornyák. Vezetőedző: Szilágyi Zoltán

 

Kiállítások: 6, illetve 2 perc.
Hétméteresek: 7/6, illetve 2/2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában