Fotókkal

2022.02.07. 19:59

Megszólaltattuk a DEAC új megbízott vezetőedzőjét

Forrás: Czinege Melinda

Jorgosz Vovorasz állásába került a DEAC-Tungsram gyenge szereplése, a klub hétfőn felmentette a munkavégzés alól a görög szakembert. Vovorasz november közepén vette át az irányítást Milenko Topicstól, vezetésével 11 bajnoki mérkőzésen 6 győzelmet és 5 vereséget jegyzett a Debreceni Egyetem alakulata, de a legutóbbi öt bajnokijából csak egyet tudtak megnyerni a hajdúságiak.

 

A klub közlése szerint a gárdát a DEAC-cal 2017-ben a másodosztályból feljutó, majd két évvel később Magyar Kupa bronzérmet szerző Berényi Sándor irányítja megbízott vezetőedzőként a szezon végéig.

 

A Hajdú-bihari Napló a hétfő esti, első labdás edzés előtt kérdezte a régi-új szakvezetőt.

 

– Az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban összecsiszolódjunk a csapattal  – hangsúlyozta Berényi Sándor. – Lesznek majd változások taktikai téren egyes játékosok szerepében, de azt gondolom, hogy nem ezzel volt a legnagyobb gond, hanem inkább a fejekben, a mentalitásban keresendő a gyengébb szereplés oka. Sokszor a vereség mikéntje, mértéke, vagy a mutatott játék képe is problémás volt.

Támadásban gyorsítani szeretnék a játékunkon, jobban előtérbe helyezve a kosárlabdázóink kreativitását.

Fontos, hogy a gyorsindításos és a tranzíciós játékunk mindkét irányban fejlődjön. Védekezésben is az egyszerűbbekkel kezdünk, aztán meglátjuk, hogy mennyire tudjuk bővíteni a repertoárt a későbbiekben – ecsetelte.

 

 

A szakember az elmúlt időszakban a DEAC Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatójaként segítette a debreceni kosárlabdát, de mostantól ez megváltozik, hiszen az ideje nagy részét a felnőtt csapat körülötti teendők teszik majd ki.

 

– A két munkakört együtt teljes minőségében nem lehet csinálni. Nem hagyom ott az akadémiát, kapcsolatban maradok a stábbal, és lesz olyan dolog, amibe továbbra is belefolyok majd. Az ottani felelősségeim nagy részét el tudtuk osztani a kollégák között, mindenkinek egy kicsit többet kell vállalnia. Az akadémiai munkámat kifejezetten élveztem, a mostaninak is óriási motivációval vágok neki, mert ez egy nagyon nemes és szép feladat. Egyelőre erre a három-négy hónapra tervezek, a jelenlegi helyzetben nem is érdemes tovább gondolkozni – nyilatkozta Berényi Sándor.

 

A tréner szerint a válogatott szünetig hátralévő két meccs kulcsfontosságú lesz, aztán pedig a maradék három összecsapáson kell olyan eredményeket elérnie a gárdának, hogy meglegyen a felsőházba jutás, hiszen a középszakaszban gyakorlatilag egy új bajnokság kezdődik.

 

MSZ

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában