Jégkorong

2022.02.22. 20:46

Majdnem megégett a DEAC

A Titánok elleni párharc második felvonása sokkal szorosabban alakult a reméltnél.

Második hazai meccsét is megnyerte a DEAC a Titánok ellen a rájátszás-kvalifikációban, így jó helyzetből várhatja a csütörtöki folytatást. Aki a hétfői magabiztos, 5–0-s hajdúsági győzelemből kiindulva sima mérkőzésre számított kedd este, az bizony meglepődve tapasztalhatta, hogy a vártnál sokkal agilisebben kezdte a találkozót a Titánok, amivel talán meg is lepték az elején a hazaiakat. Enyhe fölényben játszottak a vendégek, Hetényi Zoltánnak gyorsan bele kellett melegednie a találkozóba. Ám a csapattársak közül néhányan csak akkor eszméltek, amikor a játékrész közepén Jábor Bendegúz – nem egészen érdemtelenül – vezetést szerzett a fehérváriaknak. 0–1. Ez a találat aztán végleg felébresztette szendergéséből a fekete-fehéreket, akik egy perc múlva máris egalizáltak: Almási Márk mesteri passzából a csapatkapitány Berta Ákos lőtte ki laposan a hosszút. 1–1.


Rögtön visszavehette volna vezetést a dunántúli alakulat, de kimaradt a helyzet, majd egy emberhátrányt is kihúzott a DEAC. A harmad vége a hazaiaké volt, de az eredmény nem változott, így döntetlennél vonultak az első pihenőre a csapatok.

A szünetben alapos fejmosást kaphattak a hazai játékosok György József vezetőedzőtől, mert jóval agresszívabban kezdett a Debrecen.

Sági Martinék igyekeztek beszorítani ellenfelüket, de emberelőnyből sem sikerült túljárni Horváth Dominik, a vendégek kapusának eszén. Ám nem hagyta magát a Titánok sem, felvették a kesztyűt a fehérvári fiatalok, így magyar szinten igen mozgalmassá vált a játék ebben a szakaszban. Némileg váratlanul, de gyönyörű góllal fordítottak a hajdúságiak a 31. percben: Vojtech Kloz, Vlagyimir Kulesov, Jan Dalecky volt a korong útja, majd a cseh csatár húzta be az üresen tátongó kapuba a játékszert. 2–1. Öt minutummal később növelte előnyét a Debrecen, Keceli-Mészáros kiállítását villámgyorsan kihasználva egy szépen kijátszott akció befejezéseként Dominik Novotny emelte közelről a kapuba a pakkot. 3–1.


Hazai szempontból nem kezdődött jól a harmadik harmad: Sági Martin akadályozta ellenfelét, amiért kiküldték a büntetőpadra, a Titánok pedig Reiter révén gyorsan gólra váltották a lehetőséget, ismét szorossá téve a találkozót. 3–2.


Berta Ákos támadás közben állíttatta ki magát, ezt még megoldotta a DEAC, ám Farkas lövése után már Hetényi Zoltán is tehetetlen volt. 3–3.


Gyakorlatilag egy új mérkőzés kezdődött, az egyenlítés érthetően feldobta a dunántúliakat, akik kisebb tűzijátékot rendeztek a hazai kapu előtt, de több találat nem esett a harmadban, így következhetett a hosszabbítás, a playoff szerinti negyedik etappal, 5 az 5 elleni játékkal.


Az aranygólszabály itt is érvényes volt, azaz amelyik csapat előbb beüti a negyedik találatot, meg is nyeri a találkozót. Ennek megfelelően felpaprikázva estek egymásnak a felek, amelyből szerencsére a debreceniek jöttek ki jobban:

Jan Dalecky passzát Vlagyiszlav Kulesov értékesítette, így 4–3-ra nyert a DEAC, amely összesítésben 2–0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban.

Folytatás csütörtökön 18.40-től Székesfehérváron.

 

MSZ

 

A tények


Jégkorong Erste Liga rájátszás-kvalifikáció, 2. mérkőzés


DEAC–Titánok 4–3 (1–1, 2–0, 0–2, 1–0)


Debreceni Jégcsarnok, 280 néző. V.: Soós, Timár (Molnár, Vincze D.).


Gól: 0–1 Jábor (11.), 1–1 Berta (12.), 2–1 Dalecky (31.), 3–1 Novotny (36.), 3–2 Reiter (42.), 3–3 Farkas (52.) , 4–3 Kulesov (64.)

A fotó forrása: Napló-archív

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában