2022.02.13. 19:59
DEAC: győzelemmel kezdődött Berényi Sándor második regnálása
Szünet után megtalálta a gyeplőt a DEAC, és a lefújásig nem is engedte ki a kezéből.

Forrás: Kiss Annamarie
Az Oroszlány elleni sikerrel nyitotta a második Berényi Sándor-érát a DEAC-Tungsram férfi kosárlabdacsapata. Mint ahogy azt lapunk is megírta, múlt héten a görög Jorgosz Vovoraszt a nem túl jó eredmények miatt leváltották az együttes éléről, és helyére a gárda első sikerkorszakának letéteményesét, Berényi Sándort nevezték ki az idény végéig.
Gyászszünet előzte meg az MVM-OSE Lions elleni vasárnap esti összecsapást. A némileg szokatlan időpontot az indokolta, hogy előző nap még a Bocskai-emlékverseny küzdelmei folytak az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Tóth Ádám közeli duplája nyitotta meg a pontgyártást, Djordje Dzseletovics büntetői után már 8–3 volt az állás a 4. percben. A jó kezdést kevésbé jó folytatás követte, pillanatok alatt felzárkózott az Oroszlány, a régi-új mester három cserével frissítette kezdőcsapatát: Ivan Aska, Djordje Drenovac és Kovács Ákos érkezett. Gyorsan eszméltek a cívisvárosiak, 21–13-nál időt is kértek a vendégek. Hatott a megbeszélés, mert az etap végére három pontra zárkóztak a piros-feketék.
DEAC–Oroszlány kosárlabda-mérkőzés
Fotók: Kiss Annamarie
Rosszul indult a második negyed, két perc sem telt el, és máris magához hívta tanítványait Berényi Sándor, aki kereste az ideális csapatát. Három percnek kellett eltelnie az első hazai kosárig a második periódusban, de ezzel beindult a szekér, gyorsan fordított a DEAC. Folytatódott a hullámvasút, hol az egyik, hol a másik gárda vezetett, amelyek leginkább egymás hibáiból éltek, amiből akadt bőven. Végül 41–37-es hazai vezetésnél vonultak pihenőre a csapatok.
A szünetben tombolt a szép számú közönség, ugyanis egy szurkoló az idényben először sikeres volt a DEAC játékán, azaz félpályáról betalált a kosárba, amellyel 275 ezer forint ütötte a markát.
Úgy néz ki, a csont nélküli tripla megihlette a DEAC játékosait is, mert bekezdtek a második félidőben, a harmadik harmad végén 63–47-et mutatott az eredményjelző.
Az utolsó percek az örömkosárlabda jegyében teltek, Berényi Sándortól lehetőséget kaptak a fiatalok is. Josh Hagins szép trojkája zárta le a mérkőzést, 79–59-re nyert a DEAC, teljesen megérdemelten.
MSZ
A tények
|