Ötpróba

2022.01.16. 12:43

Storcz Botond tanácsa: a lényeg, hogy élvezze az ember a sportolást

Az Ötpróba Magyarország egyik legnagyobb, közel 25 000 tagot számláló szabadidősport-közössége, amely évente 120-nál is több rendezvénnyel várja az érdeklődőket. A programon belül 5+1 sportágban (futás, úszás, túrázás, kajak-kenu, kerékpározás + triatlon) lehet gyűjteni a pontokat, amelyeket később értékes sportfelszerelésekre válthatnak be a résztvevők.

Fotó: Molnár Péter

Vasárnap délelőtt Ötpróba Úszónapot tartottak a Debreceni Sportuszodában, ahol 260 fiatal teljesítette az 500, 1500, vagy éppen a 3000 méter távot 1, 2 és 4 Ötpróba pontért. A rendezvény nagyköveteként a háromszoros olimpiai és négyszeres világbajnok kajakos Storcz Botond is medencébe csobbant, majd leúszta az 1500 méteres távot.

Fotó: Molnár Péter

– Az ilyen események remek alkalmak arra, hogy megszólítsuk azokat is, akik a hideg téli napokon nehezebben vennék rá magukat a sportolásra – ismertette a Hajdú-bihari Naplónak a korábbi világklasszis. – Az Ötpróba nemcsak a fiataloknak szól, hanem mindenkinek, aki szeretné fittebben tartani magát. Ez nem teljesítménypróba, inkább egy normálisan teljesíthető megmérettetés, amely főként az egészségről és a mozgás szeretetéről szól. Rengeteg programot szervezünk, biztos vagyok benne, hogy ezeken mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló sportot. Ez alapvetően egy tömegsportrendezvény-sorozat, de bízom benne, lesz olyan fiatal, aki éppen ezen kap kedvet a versenysporthoz, és majd egyszer akár az olimpiai dobogóra is felállhat – adott hangot reményeinek Storcz.

 

Storcz Botond | Fotó: MW-archív
Forrás: Földi Imre

Az olimpiai bajnok aktív élsportolóként heti tízet edzett, ám mióta visszavonult arra figyel, hogy legalább heti öt alkalommal sportoljon. Tavasztól késő őszig a kajakozás jelenti a tréningeket, télen pedig kondizás, futás és időnként az úszás veszi át a kajak helyét. Amit mindenkinek tanácsol, az a fokozatosság, nem szabad túlvállalni magát senkinek. – Elsőre ne legyen senkinek túlzott elvárása önmagával szemben. Az ötpróbás rendezvényeken olyan távok is vannak, amiket kezdők is teljesíteni tudnak, a medencében is érdemes először rövidebb távokat úszni. Nem a teljesítmény a lényeg, hanem hogy élvezze az ember a sportolást – hívta fel a figyelmet. 

 

MSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában