Jégkorong

2022.01.16. 19:48

Küzdésből jeles: a Győrt is legyőzte a DEAC

A Dunaújváros elleni szombati 7–3-as idegenbeli siker másnapján már a Kisalföldön volt jelenése a Debreceni Egyetem Erste Ligás férfi jégkorongcsapatának. Mindkét gárda megszenvedte a koronavírust, így kérdéses volt, milyen állapotban is lesznek az összecsapásra.

Forrás: deac.hu

Gyorsan vezetést szerezhetett volna a DEAC, de Vojtech Kloz lövése után hiába kötött ki a kapuban korong, videózás után nem adták meg a találatot. Klozt ez nem keserítette el, egy szép szóló után emberelőnyt harcolt ki csapatának. Ám nem tudott élni az eséllyel a Debrecen. Aztán a Hetényi Zoltánt helyettesítő Gönczi Lajos kapuja előtt támadt egy kis perpatvar, de aztán lecsillapodtak a kedélyek. Ezen felül folyamatos volt a játék, ám a fekete-fehérek kezdeti fölénye kezdett tovaszállni, úgy tűnt kezd érződni, hogy 24 órával azelőtt is jégre léptek Sági Martinék. A harmad vége felé kissé beszorult a Debrecen, de nem született érvényes találat ebben a játékrészben.

 

Rögtön hazai helyzettel indult a második etap, de Gönczi a helyén volt, majd előbb Vlagyiszlav Kulesov, és Sági is a kapussal állt szemben, de a győri cerberus is résen volt. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, ám továbbra sem tört meg a jég, maradt a gól nélküli állás.

 

Újra fokozta a nyomást a Győr, ráadásul Mazzag Dániel kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a cívisvárosiak, a vendégek jól védekeztek. Egy szituáció után Gönczi húzta fel magát az egyik győri szemtelenségén, de rövid csoportos eszmecsere után rendben folytatódott a találkozó.

 

Már-már mindenki elkönyvelte, hogy 0–0 lesz a második harmad után is, ám Sági másképp gondolta, és szemfüles gólt szerzett. 0–1.

 

A harmadik harmadban újfent kapuja elé szorult a DEAC, több igen nehéz pillanatot is átéltek Sándor Flóriánék, többek között egy emberhátrányt is kivédekeztek. A végén a kapusukat is levitték a hazaiak, de mindent megpróbáltatást kiállt a Debrecen, és megérdemelten nyert.

 

MSZ

 

A tények

 

Erste Liga, alapszakasz

UNI GYŐR ETO HC–DEAC 0–1 (0–0, 0–1, 0–0)

Győr, 179 néző. Vezették: Soós Dániel, Németh Márton
Gól: 0–1 Sági (40.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában