Kosárlabda

2022.01.29. 20:57

Dereng a fény az alagút végén, hatalmas csatában nyert a DEAC

A sok hibával játszó debreceniek egy pillanatra sem adták fel, ami meghozta a gyümölcsét.

Ivan Aska | Forrás: Napló-archív

A hullámvölgybe került DEAC  fogadta kiváló formában lévő Kaposvárt a férfi kosárlabda NB I.-ben szombat este. A mérkőzés előtt a kilátogató szurkolók vastapsa közepette köszöntötték az egyetemi klub Magyar Kupa-győztes férfi jégkorongcsapatát.


A meghatározó játékosok közül sem Tóth Ádám, sem Djordje Dzseletovics nem állhatott Jorgosz Vovorasz vezetőedző rendelkezésére. A hazaiak szereztek vezetést, aztán fordítottak a somogyiak, és el is léptek hat ponttal (12–18). Aztán a hajdúságiak percei következtek, időt is kért Nikola Lazics, a vendégek mestere, végül 22–23-as állásnál ért véget az első negyed.


Hazai szempontból álomszerűen indult a második negyed, Josh Hagins a „Kígyó térről” eleresztett hármasával vette ismét vissza az előnyt a cívisvárosi gárda, majd Polyák László is elsüllyesztett egy trojkát (28–23).


Nem csak a különbség tartására, hanem növelésére is futotta az Ivan Aska húzta egyetemisták erejéből, így a vendégkispad másodjára is magához hívta a vendégjátékosokat egy fejmosásra.


Kiegyenlítetté vált a játék a félidő előtti percekre, így végül 47–40-es hajdúsági vezetésnél vonultak nagyszünetre a csapatok.


A folytatásban a Kaposvár kapta el hamarabb a fonalat, alig telt el négy perc a harmadik negyedből, és a cívisvárosiak görög mestere máris úgy döntött, érdemes ismét átvenni tanítványaival az öltözőben megbeszélteket. Ám úgy tűnt, ez sem segít, mert visszavette a vezetést a dunántúli alakulat. Ebben az időszakban bosszantó technikai hibák borzolták a kilátogató drukkerek kedélyeit. Aska visszaesett, de Hagins és Djordje Drenovac a helyére lépett, így újra hazai előnyt mutatott az eredményjelző (62–59).


Több hárompontos kísérlet is kimaradt gyors egymásutánban, majd a hazai palánk alatt alakult ki a játékosok között egy kis itt a labda, hol a labda játék a lepattanót vadászandó. Drenovac szép középtávolija zárta le a harmadik negyedet (66–63).


A Hilliard és Martin vezette vendégek kezdték a záró etapot, ám a pontgyártást a DEAC, Aska két duplája után 70–63 volt a fehér mezeseknek. A Drenovacra befújt sportszerűtlen hiba paprikázta fel a hangulatot, amely a hajrához közeledve magától is egyre feszültebbé vált. Vovorasz három perccel a vége előtt 79–73-nál időt kért, és a két csapat belement egy hitchcocki hajrába. Xavier Thames triplája után ismét a debrecenieknél volt az előny, Price kezében viszont ott volt az egyenlítés, de egy nagyon könnyű dobást rontott, 

majd Aska beleért az utolsó kaposvári passzba, így nyert a DEAC 82–80-ra.

 

MSZ

A tények


Kosárlabda NB I. A csoport, 20. forduló


DEAC-Tungsram–Kaposvári KK 82-80 (22-23, 25-17, 19-23, 16-17)


Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, V.: Benczur T., Minár L. B., Fodor A. (Zalai Á. I.).


DEAC: Thames 14/6, Hagins 12/6, Valerio-Bodon 4, Drenovac 15, Aska 26. Cserék: Kerpel-Fronius -, Polyák 9/9, Kovács 2. Edző: Jorgosz Vovorasz.


Kaposvár: Hilliard 20/6, Plézer -, Price 7/6, Ford 16, Martin 35. Cserék: Puska -, Diggs 2, Krnjajszki -.  Edző: Nikola Lazics.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában