Labdarúgás

2022.01.24. 20:40

Cél a folytonosság, de a feljutásról sem tettek le a DEAC játékosai

Országosan is ismerik és elismerik a DEAC labdarúgócsapatinál kialakult rendszert.

Forrás: Napló-archív

Javában zajlik a felkészülés a Debreceni Egyetem NB III.-as együttesénél. Sándor Tamás vezetőedző tanítványai a harmadik helyről várják a folytatást a Keleti csoportban abban a reményben, hogy a tavasszal előrébb léphetnek. A cívisvárosiak eddig két felkészülési találkozót vívtak, a Balmazújvárost 1–0-ra, míg a DVSC második csapatát 3–1-re győzték le. A gárda a napokban két új érkezőről számolt be: a támadó Szabó Leventével az idény végig kötöttek szerződést, míg a DVSC-nevelésű középső védő Újvárosi Ádámot egy évre vették kölcsön a Vasastól. A Hajdú-bihari Napló Pöszmet Tibor sportigazgatót kérdezte a változásokról, és az együttes helyzetéről.

 

– A védelembe feltétlenül szerettünk volna igazolni, hiszen sérülés miatt Papp Ferenc és Bényei Balázs is kidőlt a hátsó sorból. Mindkét új játékostól sokat várunk, remélhetőleg tavasszal erősségei lesznek a csapatunknak. Távozó nem lesz a keretből, annyi a változás még, hogy a nyáron az első csapatunkhoz kerülő Szabó János a következő időszakot a DASE-ban tölti. A labdarúgó nemrég jött vissza sérülésből, fontos, hogy állandó játéklehetőséghez jusson, így a megyei első osztályú gárdában tölti majd a tavaszt – ismertette a szakember, aki a DEAC őszére az érdekes jelzőt használta. 

 

– A másodosztályból való kiesés után a legfontosabb az volt, hogy építsük tovább az egyetemi vonalat, ami sikerült is, hiszen sok itt tanuló labdarúgónk van. A pályán mutatott játékkal elégedettek lehetünk, az, amit Sándor Tamás vezetőedző irányításával játszik a csapat illik a Debreceni Egyetemhez és a DEAC-hoz. Az eredményességgel sajnos nem feltétlen lehetünk kibékülve, több olyan mérkőzés volt, amikor azt éreztem, benne hagytunk pontokat. Jó lett volna legalább a második BKV előtt fordulni, de ezt tavasszal ki tudja javítani a társaság. Láttunk már ekkora hátrányt ledolgozni csapatokat, de olyat is, hogy másodikként váltott osztályt egy gárda – fogalmazott, jelezve, hogy semmi sincs még veszve.

 

Tehát a DEAC-nál egyáltalán nem tettek le a feljutásról, a másik cél, amit szeretnének megvalósítani ebben a szezonban, hogy folytassák az egyetemistákra épülő rendszer fejlesztését.

 

– Ezt már korábban elkezdtük, és tavaly léptünk benne a legtöbbet előre. Szeretnénk megőrizni a lépcsőzetességet, hogy az utánpótlásból kikerülő játékosaink előbb a megyei csapatainkban (DEAC II., DASE) ismerjék meg a felnőtt labdarúgást, a közeget, annak érdekében, minél hamarabb, és minél gördülékenyebben az első csapatunkhoz tudjanak kerülni. Szoros a kapcsolat a gárdáink között amely biztosítja a fokozatosságot, és a megfelelő átmenetet a játékosaink számára. Az utánpótlásból négyen az első csapattal kezdték meg a felkészülést, meglátjuk, hogy miként teljesítenek, mi lesz a legjobb állomás a karrierjük jelenlegi szakaszában. Szeretnénk, ha a fent vázolt modellnek a híre minél messzebbre eljutna, most már ott tartunk, hogy országosan is ismerik, és elismerik a munkánkat. Sok fiatal számára nagyszerű lehetőség, hogy van egy olyan egyetem, ahol a legmagasabb szinten tanulhat, és sportolhat is egyben – mondta el Pöszmet Tibor. 

 

MSZ

A Keleti csoport állása
 

1. Kazincbarcika 20 17 2 1 62–12 53
2. BKV Előre 20 16 1 3 42–20 49
3. DEAC 20 14 3 3 52–20 45
4. Hajdúszoboszló 20 12 4 4 44–23 40
5. Tiszaújváros 20 11 4 5 42–30 37
6. Kisvárda II. 20 11 3 6 35–25 36
7. Jászberény 20 10 2 8 35–30 32
8. Putnok 20 9 5 6 29–23 32
9. Sényő 20 9 4 7 34–31 31
10. Békéscsaba II. 20 8 3 9 43–38 27
11. Újpest II. 20 7 5 8 34–33 26
12. Füzesgyarmat 20 6 8 6 27–30 26
13. DVTK II. 20 7 3 10 41–47 24
14. DVSC II. 20 6 4 10 32–37 22
15. Eger 20 7 – 13 30–43 21
16. Tiszafüred 20 5 5 10 29–36 20
17. Tállya 20 4 4 12 17–46 16
18. Hidasnémeti 20 2 3 15 17–63 9
19. Salgótarján 20 1 6 13 15–42 9
20. Törökszentmiklós 20 1 5 14 16–47 8

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában