Futsal

2022.01.24. 13:02

A vezetés megszerzése kulcsfontosságú volt

Rábl János szerint a győzelmi kényszer rányomta a bélyegét a játékukra.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A Mezei-Vill futsalcsapata megverte a listavezető Haladás gárdáját 3–0-ra Szombathelyen az NB I. 17. fordulójában vasárnap este. A küzdelmes mérkőzés 28. percig nem hozott gólt, a végére viszont magabiztos különbséggel hozta el a három pontot az MVFC.

Rábl Jánosék ezzel a sikerükkel ismét csatlakoztak a felsőházhoz, a negyedik helyről várhatják a sorsdöntő utolsó bajnokit a Veszprém gárdája ellen.

A találkozót követően az MVFC futsalosa, Rábl János az M4 Sport+-nak nyilatkozott. – Sajnos nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen az előző fordulóban nem tudtuk megszerezni a három pontot. A Haladás ellen győzelmi kényszerbe létünk pályára, talán ez is rányomta a játékunkra a bélyegét. Végig küzdöttünk, most a szerencse is mellénk állt, így sikerrel vettük az összecsapást. Ez volt az utolsó lehetőségünk, mindenképpen a felsőházban szeretnénk zárni, ennek bebiztosítása érdekében a Veszprémet is meg kell verni – mondta a csapatkapitány.


Az összecsapás után a Mezei-Vill mestere, Trencsényi János is értékelte a látottakat. – Nagyon nehéz meccset játszottunk. Van amikor elkapjuk a fonalat, és bárkit képesek vagyunk legyőzni, mint most, de ennek az ellenkezője is előfordult már sajnos.

Az első játékrész elég nyögvenyelősen sikerült, a másodikban pedig hamar összegyűjtöttük az öt faultunkat, így jelek nem voltak túl kedvezőek.

Ezt követően viszont visszaálltunk, és nem szabálytalankodtunk többet, illetve egy pontrúgásból előnybe kerültünk, amely önbizalmat adott a csapatnak. Ezen a meccsen rendkívül fontos volt, hogy ki lövi az első gólt, miután vezetést szereztünk átszakadt egy gát a gárdánknál, és egyre magabiztosabbá váltak a játékosok a pályán. Abban bízom, hogy most elindultunk egy jó úton, és ezt a Veszprém ellen is tudjuk majd folytatni – fogalmazott a Mezei-Vill vezetőedzője.

Az MVFC hazai pályán a Veszprém ellen zárja az alapszakasz küzdelmeit hétfő este. Amennyiben megnyerik azt a találkozót is, akkor biztosan a felsőházban zárnak Rábl Jánosék.


Arany Balázs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában