A kupagyőztes György József mindig gyergyói marad, de a gyerekei már debreceniek

Minden edző álma, hogy két és fél hónap munka után nyerjen egy Magyar Kupát, és sokaknak csak álom marad, neked bejött. A sors kegyeltje, a szerencse fia vagy?

Két és fél hónapja a DEAC felnőttcsapatát edzem, de azért ezzel a szakmával már 21 éve foglalkozom, és összességében már 37 éve vagyok a jégkorongban. Ennyi idő alatt sok minden ragadt rám, játékosként válogatottságig vittem, később OB II.-es csapatot is edzettem, utánpótlásban is dolgoztam éveken át, sok-sok tapasztalatot szereztem. Kidolgoztam egy edzői módszert, amit az utánpótlásban kikísérleteztem, és most a felnőtt gárdánál is ezt alkalmazom. Nem most kezdtem tehát az edzői munkát, de természetesen a kupagyőzelemnek nagyon örülök.

Mi volt a siker titka? Hogyan sikerült legyőzni az első számú magyar klubcsapatot, az osztrák központú bajnokságban is élgárdának számító Fehérvárt, ráadásul Fehérváron?

Adott volt a mi részünkről egy sikerre éhes, motivált társaság, amelyhez társultak az égiek. Bár megjegyzem, hogy a szerencse azzal van, aki tesz érte, nem jön csak úgy, magától. Mi tettünk érte! Mindig is tudtam, hogy ebben a csapatban több van, mint amit eddig a bajnokságban nyújtott, de valami mindig hiányzott, vagy a kapusok, vagy a bekkek, vagy a csatárok betliztek. Fehérváron végre minden összejött.

A Magyar Kupa-győzelemmel megmentette az idényét a DEAC, de ígérd meg, hogy ezzel nem laknak jól a fiúk, és a rájátszásban is motivált lesz a csapat, amely okoz még örömet a szurkolóinak!

Eredményt ígérni nem tudok, nem is akarok. Megvertük a Fehérvárt az otthonában, de ettől még két lábbal a földön járunk. Ahogy legyőztünk egy jobb csapatot, úgy egy gyengébb minket is le tud győzni. Ez benne van a pakliban, ezért szép és kiszámíthatatlan a sport. Nyilvánvalóan lesznek nekünk is hullámvölgyeink, hiszen nem lehet egy társaságot végig a maximális fordulatszámon pörgetni, márpedig mi már egy ideje csak pörgünk. A csapat ezt jelezte is nekem. A karácsonyi ajándékozás alkalmával én egy olyan órát kaptam, amelyik csak hatvan percet mér. Vettem a lapot!

Mondhatni, hogy a csapat őszi botladozása személy szerint neked jól jött, hiszen másképp nem lett volna edzőváltás?

Ez már csak azért sem igaz, mert nem szándékoztam a felnőtt csapatot edzeni. Erre a legjobb bizonyíték az, hogy David Musial nyáron megkeresett azzal, legyek a pályaedzője, de nemet mondtam, mert minden energiámat a juniorcsapat irányításának szenteltem. Öt évvel ezelőtt, amikor DEAC jégkorongcsapata megalakult, halvány reményeket tápláltam, hogy esetleg engem kérnek fel, de most nem voltak vezetőedzői ambícióim. Ilyen a sors, amikor nem számít rá az ember, akkor kapja meg a lehetőséget. Egyébként fáj a szívem a juniorcsapat miatt, hiszen egy nagyon jó társaság jött össze.

No meg eredményes! Jól tudjuk, hogy a juniorok versenyben vannak a bajnoki címért?

A legjobb négyben várjuk a középszakaszt, és ott az a cél, minél előrébb végezzünk, hogy majd az alsóházból olyan ellenfelet kapjunk a rájátszás első körében, amely ellen jó esélyünk lesz továbbjutni. A többit aztán majd meglátjuk. A DEAC-hoz való kinevezésem után a juniorcsapatot Máté Csabának adtam át, majd január elejétől a korábbi DHK-játékos, Alekszej Koszurov vette át a csapat irányítását, remek szakember, nagyon jó munkát végez. Ebből a juniorcsapatból én már a felnőttek között is több játékosnak adtam lehetőséget, a legtöbb esetben azért, mert megérdemelték ezek a srácok, igaz, előfordult olyan is ebben a járványhelyzetben, hogy a kényszer vitt rá a fiatalok szerepeltetésére. Mindenesetre továbbra is cél, hogy a saját nevelésű juniorjaink számára nyitva legyen a felnőtt csapat ajtaja.

Apropó, fiatalság! A kis György Józsika mikor vett hokiütőt először a kezébe? Az a legenda járja, hogy Gyergyóban és Csíkban a gyerekek egyszerre tanulnak meg járni és korcsolyázni.

Engem édesapám – Isten nyugosztalja, egy hónapja váratlanul itt hagyott minket – vitt el korcsolyázni, amikor hároméves voltam. Ő is jégkorongozott, de nem vitte sokra, és szerintem velem akarta elérni azt, ami neki játékosként nem sikerült. Korcsolyázni tehát nagyon korán megtanultam, majd elsős voltam a gyergyószentmiklósi általánosban, amikor Basilides Tibor edző bejött az iskolába, és megkérdezte, ki akar jégkorongozni. Szinte mindegyik fiú felemelte a kezét. Az én korosztályomban, az 1978-asban vagy hetvenen kezdtünk el hokizni. Nyilván akkor is volt lemorzsolódás, de nem úgy, mint most. A lustát vagy a túlsúlyost egy idő után kitúrtuk, azaz a természetes szelekciót megoldottuk mi magunk. Ma már ez nem így működik.

Édesapádnak játékosként sikerült megfelelni?

Tizennyolc éves koromig a gyergyószentmiklósi utánpótlásban szerepeltem, a csíkszeredai dominanciát egyszer, a 77-es korosztályos csapattal sikerült megtörni, így bajnoki címem is van a sok ezüst mellett. Érettségi után Bukarestbe kerültem a testnevelési egyetemre, ott pedig a Sportul Studentesc nevű egyetemi csapatban szerepeltem a román élvonalban. Az egyetemi éveim alatt végig ott játszottam, majd az egyetem után, katonaként fél évet eltöltöttem a Bukaresti Steaua katonacsapatnál. Utána visszatértem Gyergyószentmiklósra, és 2006-ig ott játszottam, csapatkapitánya is voltam a csapatnak, de már 2001-től gyerekkel foglalkoztam edzőként. Az 1992/93-as korosztállyal bajnokságot is nyertünk! A játékoskarrieremben büszke vagyok még arra, hogy 2003-ban és 2004-ben a román válogatott tagjaként két felnőtt világbajnokságon is részt vettem.

2006-ban befutott a debreceni ajánlat?

Abban az esztendőben komoly döntést kellett hoznom, hiszen térdsérüléssel bajlódtam, és szerettem volna otthon főállású edző lenni, de az edzői bérből akkoriban nem lehetett családot fenntartani, márpedig akkor született meg a nagyobbik lányom. Akkor már elindítottunk egy partiszerviz-vállalkozást a testvéremmel, mégis úgy döntöttem, hogy kijövök családostul Debrecenbe egy évre. Máté Csaba már akkor itt volt Debrecenben, általa keresett meg Korcsinszky Gyuri bácsi, és ajánlott edzői munkát az épülő DHK utánpótlásában és az OB II.-es csapatnál.

Debrecen nem a világ vége, miért volt nehéz a döntés?

Rossz emlékeket őriztem Magyarországról. Én 14 évesen már kijöttem dolgozni nyárra, hogy zsebpénzt szerezzek, Mórahalmon kapáltam. Aztán 17 évesen Budapesten ácssegédként dolgoztam, hogy a jogosítványra gyűjtsek. Nem igazán éreztem azt a vendégszeretet, amivel szerintem szembesülnek a magyarországiak, ha Székelyföldre látogatnak. Ugyanakkor én sokáig elítéltem azokat, akik elhagyták Székelyföldet, és Magyarországra telepedtek át a könnyebb megélhetés miatt, úgy gondoltam, ezek az emberek megfutamodnak.

Ezek után furdal kíváncsiság, hogy Debrecen mivel varázsolt el? Egy évet terveztél, de már itt vagy 16 éve…

Debrecenben olyan meleg fogadtatást kaptunk, hogy az minden előítéletemet romba döntötte. A DHK-nál vagy a Vörösmarty általános iskolában – ahol aztán tizenhárom évig tanítottam – minden szülőtől annyi támogatást és kedvességet kaptam, hogy sokáig nem tudtam mire vélni. Hajdúság és Budapest ég és föld? Mi történik velem? – kérdezgettem magamtól. Mindenesetre ez a szeretet ágyazott meg nekünk Debrecenben a következő évekre. Tizenhat éve élünk és dolgozunk itt. A kisebbik lányom már itt született, de a nagyobbik is itt él tíz hónapos kora óta, ők tehát már hamisítatlan debreceniek.

Hiányzik Gyergyószentmiklós, Székelyföld?

Eleinte akkora honvágy gyötört, hogy még néhány óráért is hazamentünk. Aztán ez lassan megváltozott, később már kellett egy egész hétvége, hogy vállaljuk a hosszú utat, most meg már annál is több. Mindig is gyergyószentmiklósi maradok, ott laknak a testvéreim, a rokonságom, de már egyre kevesebb az, ami odaköt, és egyre több az, ami ide, Debrecenbe. Továbbra is minden nyári szabadságot otthon töltünk, nekünk az a nyaralás, ha hazamehetünk.

Amikor 2006-ban Debrecenbe jöttél, bekaptad a csalit, hiszen edzőként érkeztél, de a rossz térdeddel játszanod kellett.

Azért nem műttettem meg a térdem, mert eldöntöttem, hogy a játékot abbahagyom, de Korcsinszky Gyuri bácsi rávett, hogy játékosedző legyek. Hét évig játszottam így az OB II.-ben, ami nem volt egyszerű feladat. Meccsen a fejére olvastam az embernek a hibát, aztán a következő sorban elkövettem ugyanazt én. Ez egy rendkívül nehéz, ugyanakkor érdekes időszak volt az életemben. Reggel kezdtem a tanítást az iskolában, délután edzést tartottam az utánpótláscsapatoknak, este edzettünk a felnőttekkel, majd levezettünk a Sirályban. Nem is tudom, hogy bírtam.

Az emlékek egyre szebbek, majd ez is megszépül!

Azok már most is szépek. Nagyszerű élményekkel gazdagodtam, nagyon élveztem minden percét. Az OB II.-be annyira beleéltük magunkat, mintha a Stanley-kupáért játszottunk volna. Én egyszer még törött kézzel is vállaltam a játékot, még úgy sem akartam kihagyni egy meccset sem. Ma már hihetetlen, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítottunk az OB II.-es bajnoki címeknek.

Hiányzik a játék?

2013-ban hagytam abba, most még nem érzem szükségét, hogy valamelyik amatőr csapatba elszegődjek, inkább a családommal töltöm az estéket. Lehet, hogy majd változik, nem tudom. Ha hiányzik a mozgás, edzés után kihívom a srácokat egy-egy elleni játékra, vagy valami másra.

Saját magad hogy jellemeznéd, milyen edző vagy? Mit hoztál Gyergyóból, és mit tanultál itt?

Az ottani módszer és mentalitás teljesen más volt, azt nem lehet itt meghonosítani. Én még úgy nőttem fel, hogy edzésen fegyelmezetlenség, feleselés miatt kaptunk egy fülest az edzőtől. Egyszer gyerekkoromban tíz perc után hazamentem az edzésről. Otthon édesapám kérdezte, mi történt, mondtam neki, hogy otthagytam az edzést, mert az edző megpofozott. Megkérdezte, melyik felemre kaptam, mondtam neki, hogy a bal. Na, erre ő jobb arcomra is adott egyet, majd a fülemnél fogva visszavitt a jégpályára, és edzenem kellett, mintha mi sem történt volna. A mai gyereket nem így nevelik, nekem ehhez alkalmazkodnom kellett, és azt hiszem, évek alatt megtanultam, hogyan kell más módszerekkel keménynek és következetesnek lenni. Ugyanakkor törekszem a jó, közvetlen kapcsolatra a játékosokkal. A munkában hiszek, vallom azt, hogy a meccset az edzéseken kell megnyerni. Próbálok edzésen is versenyhelyzetet teremteni a fiúk között a különböző gyakorlatok alatt, és a vesztes öt fekvőtámasszal bűnhődik. Nem az öt fekvő a sok, hanem a tudat nehéz, hogy le kell menni, megcsinálni.

Gyakorló testnevelőként és edzőként meg tudod mondani, igaz az, amit az idősebbek mondanak, hogy régen keményebbek voltak a gyerekek?

Szerintem ez általánosságban nem igaz, csak azért tűnik úgy, mert ma sokkal nehezebb megtalálni a tehetségeket. Régen nem volt más elfoglaltság, csak a sport, mindenki feltűnt előbb-utóbb egy sportpályán. Ma már milliónyi kis technikai eszköz köti le a gyerekeket, és magától nem megy el sportolni. Éppen ezért ma a toborzást a szülővel kell kezdeni. Azért is fontosak az olyan sikerek, mint a Magyar Kupa-győzelem, hiszen az nagy sajtónyilvánosságot kap.

Egymásnak adják a kilincset most az újságírók nálad. Reggel a Digi Sportnál kezdtél, kint a folyosón a Hír TV stábja várja, hogy befejezzük a beszélgetést. Nem lehet panasz az érdeklődésre!

Hátha csak nyolc-tíz gyerek jön el hokizni ennek hatására, akkor már megérte. Nagyon sokan nem tudják még Debrecenben, hogy mennyire komoly utánpótlásbázisunk van.

A DEAC vezetőedzőjeként lehet tervezni?

Mocsai Lajos mondta egyszer egy edzői továbbképzésen azt, hogy az ember a vezetőedzői kinevezése pillanatától dolgozik a majdani kirúgásáért. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem nyugdíjas állás. Amikor eljön a pillanat, hogy nem látnak itt szívesen, akkor emelem a kalapom. Az utánpótlásba bármikor vissza tudok térni, erre ígéretet kaptam. Voltak korábban is más ajánlataim, de én úgy vagyok vele, hogy nekem többet ér az, ha otthon tudok lefeküdni, mint idegenben a több pénz. Most egyelőre nagyon élvezem a kihívást a DEAC-nál, és nagy segítséget kapok a két segítőmtől, Kecskeméti Árontól és György Istvántól.

Tendencia kezd kirajzolódni a magyar hokiban: több csapat „sajátnevelésű” edzőt alkalmaz. Ilyen a Ferencváros, az Újpest és most már a DEAC is. Már a magyar edzők is olyan jók, mint a kanadaiak, az oroszok vagy a svédek?

Rengeteg információhoz, fontos szakmai anyaghoz lehet ma már hozzájutni, hála az internetnek. Természetesen ezeket az információkat fel is kell tudni dolgozni, vagy meg kell látni benne a lényeget – ehhez kell a nyitottság és a rutin. Az edzői szakmát nem lehet az iskolapadban megtanulni. A különböző szituációkat át kell élni, sikereket és kudarcokat is meg kell élni.

Van életed a hokin kívül is Debrecenben?

Nagyon szeretek pecázni, de csak természetes vízben, a Tisza a kedvencem. Jobban örülök egy kis keszegnek a Tiszán, mint egy nagy telepített pontynak valamelyik mesterséges tónál. Sajnos sokkal többször szeretnék pecázni, mint ahányszor el tudok menni. Családostul sokat járunk kirándulni a közeli hegyekbe, Lillafüredre, a Bükkbe vagy a Zemplénbe. Nemrég elmentünk a Nyugati-Kárpátokba, ami nagy élmény volt mindannyiunknak. Mi ugye a Keleti-Kárpátokban nőttünk fel, és eddig nem igazán foglalkoztatott a gondolat, hogy megnézzük a Nyugati-Kárpátokat. Nyaranta otthon, Székelyföldön gombászni szeretek nagyon, megvannak a vargánya- és a rókagomba-lelőhelyeim. Sajnos idén már édesapám nem tarthat velem. Tengerpartra nem járunk, nem nekünk való, mi a hegyeket keressük.

Neked bejött Debrecen, a családnak is?

A gyerekek már debreceniek, akik boldogan jönnek megnézni a nagyszülőket, de két nap után már azzal nyaggatnak, hogy mikor megyünk vissza Debrecenbe. A feleségem Hajdúnánáson körzeti orvos már tizenakárhány éve, és próbálom győzködni, hogy Debrecenben vállaljon munkát, ne ingázzon oda-vissza napi majd’ 100 kilométert, de annyira megszerette a körzetét, a pácienseit, a várost, hogy boldogan vállalja a sok utazást. Debrecenben tervezzük a jövőt is. Elképzelhető, hogy öregkoromban majd veszek egy viskót a hegyekben vagy valahol vízparton, ahol lehet pecázni, de ez még a jövő zenéje.

Cs. Bereczki Attila