Helyi sport

2022.01.23. 11:23

A Ferencvárosban is megforduló labdarúgó érkezett a DEAC-hoz

A Debreceni Egyetem alakulata a szezon végéig szóló szerződést kötött Szabó Leventével.

x

Forrás: deac.hu

A DEAC futballistái mellett a klub elöljárói is gőzerővel készülnek az NB III. folytatására. A vezetőség szeretné még acélosabbá tenni a keretünket, és az már eldőlt, hogy Szabó Levente nálunk folytatja a pályafutását. A támadósorban több helyen is bevethető 21 éves labdarúgóval a szezon végéig szóló szerződést kötöttünk - írja a deac.hu.

 

Az új labdarúgó a Vasasban kezdett játszani, 2013 és 2015 között pedig a német TSG Kaiserslauternben tehette le a névjegyét, majd a Ferencvároshoz igazolt, az FTC 2020-ban profi kontraktust adott neki. A zöld-fehéreknél két évvel ezelőtt a Bicske elleni Magyar Kupa-találkozón kapott bizonyítási lehetőséget az akkori vezetőedzőtől, Szerhij Rebrovtól.

 

Szabó Levente ennek az idénynek az NB III. Közép csoportjában érdekelt ESMTK-ban vágott neki. A fővárosi klubban tizennyolc bajnokin jutott szóhoz az ősszel.

 

– Annak ellenére, hogy senkit sem ismertem a csapatból, könnyen ment a beilleszkedés, hiszen egy remek közösségbe kerültem. A srácok nagyon segítőkészek, és a szakmai stábtól is sok támogatást kapok. Reménykedem benne, hogy sok játéklehetőséghez jutok, a bizalmat pedig gólokkal és gólpasszokkal kívánom meghálálni.  Az is fontos, hogy a DEAC minél előkelőbb helyen zárja a pontvadászatot. A cselezőkészségemet tartom az egyik legfőbb erősségemnek. Posztomból kifolyólag főleg a támadások állnak közel hozzám, de természetesen a védekezésből ugyancsak kiveszem a részem, bár ezen a téren még látok esélyt a fejlődésre – nyilatkozta Szabó, aki a Debreceni Egyetemen sport- és rekrációszervező szakon fog tanulni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában