Kosárlabda

2022.01.09. 18:12

A DEAC teljes mértékben elégedett a görög edző munkájával

Jorgosz Vovorasz vezetőedző érkezése óta öt győzelem mellett ez volt a második veresége a gárdának.

Forrás: Napló-archív

A DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata a Szolnoki Olajbányász együttesét fogadta szombaton délután az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A debreceniek öt meccses győzelmi szériában várták az összecsapást, amit viszont a rendkívül fizikális játékot bemutató Tisza-parti együttes nyert meg 74–63 arányban.

 

A találkozót követően Becsky István, a klub szakosztályvezetője beszélt a Hajdú-bihari Naplónak. – Valamiért nem tudtunk erre a meccsre igazán felpörögni úgy, ahogy szoktunk, és a centereink közül egyedül Tóth Ádám hozta azt a teljesítményt, ami elvárható tőle. Az elmúlt hetekben mutatott teljesítmény alapján több volt a találkozóban egészen a feldobásig, onnantól kezdve viszont az Olaj akarata érvényesült. Nem akarom persze a betegségre fogni a vereséget, de az látszott, hogy sem Drenovac, sem Dzeletovic nem voltak 100 százalékos állapotban, és egy ilyen komoly csapat ellen ezt sajnos nem bírtuk el – fogalmazott a szakember.

 

Jorgosz Vovorasz vezetőedző érkezése óta öt győzelem mellett ez volt a második veresége a gárdának. – Ha minden hatodik meccsünkön kapnánk ki a jövőben is, akkor azzal természetesen kiegyeznénk. Úgy látom, hogy Vovorasz mester kiválóan megszervezte a védekezést, ami által több könnyű pontot szerzünk, illetve Josh Hagins érkezése megnövelte a variációs lehetőségeinket a támadásokat tekintve. A közeljövőre nézve fontos, hogy szépen mindenki visszatér a keretbe, mert például decemberben a Paks ellen szinte alig tudtunk kiállni, mert annyi hiányzónk volt. Úgy néz ki, hogy lassan túljutunk ezen az időszakon – mondta Becsky István.

 

A szakosztályvezető megjegyezte, hogy a szombati vereségtől függetlenül maximálisan elégedettek eddig a görög szakember munkájával. – Bebiztosítottuk vele a helyünket a Magyar Kupában, bravúros győzelmet arattunk a Falco ellen és több fontos mérkőzést is megnyertünk. Szeretnénk az alapszakaszban az első 5 közé kerülni, hogy aztán a középszakaszban minél jobb pozíciót vívjunk ki magunknak a rájátszásra. Az biztos, hogy nehéz tavasz elé nézünk, ezt már csak a hétvégi eredmények is bizonyítják: a Sopron legyőzte a Falcót, a Nyíregyháza Fehérváron, a Paks pedig Körmenden tudott nyerni. Tényleg nem számíthatunk könnyű meccsre egyetlen gárda ellen sem – hangsúlyozta.

 

A DEAC-Tungsram legközelebb szombaton lép pályára az NB I. A csoportjának 18. fordulójában a Sopron vendégeként.

 

Bakos Attila
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában