Öröm és büszkeség

2021.12.20. 11:02

Hajdú-bihari nevek a sportágak legjobbjai között

Ezúttal is több, megyénkhez kötődő sportolót is megválasztottak.

Senánszky Petra immár nyolcadjára bizonyult a legjobbnak

Forrás: Napló-archív

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 56 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére, közülük a kézilabdázók és az amerikai futballisták majd később hozzák nyilvánosságra az idei legjobbjaikat. Örömteli, hogy ezúttal is több, hajdú-bihari klubban versenyző, vagy megyénkhez kötődő sportolót is megválasztottak a szakszövetségek: 

Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub, nyolcadszor), Kiss Levente (Debreceni SC, ötödjére), Hetényi Zoltán (DEAC, másodjára), Kapás Boglárka (UTE, másodjára), Andrea Silvestri, Váradi Martina (Valcer TáncSport Egyesület), Bondár Anna (Hajdúszoboszlói SE, először), Csiszár Henrietta (Internazionale, először), valamint Szűcs Valdó – aki a jövőben a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola színeiben folytatja a pályafutását – is a legjobbnak találtatott. 

Az idei győztesek közül még kiemelkedik Balázs Péter 18. elsőségével, míg a tokiói olimpián ezüstérmes Berecz Zsombor és Sastin Marianna 11. alkalommal, Póta Georgina, valamint Szekeres Ildikó tizedszer, Érdi Mária, Nagy Péter, illetve Fucsovics Márton pedig egyformán kilencedszer bizonyult a legjobbnak. A tokiói aranyérmesek közül Kopasz Bálint, Lőrincz Tamás, Milák Kristóf, Szilágyi Áron és Csipes Tamara végzett az élen sportágában. 

 

A hazai sportszövetségek idei legjobbjai

 

Asztalitenisz 
Majoros Bence (C’Chartres TT, francia) 
Póta Georgina (SH-ITB-Budaörsi SC) 

 

Autósport 
Kiss Norbert (Révész TRT KFT.) 

 

Atlétika 
Szűcs Valdó (Zalaszám ZAC, DSC-SI) 
Krizsán Xénia (MTK Budapest) 

 

Birkózás 
Női 
Sastin Marianna (Vasas SC) 
Kötöttfogás 
Lőrincz Tamás (Budapesti Honvéd SE) 
Szabadfogás 
Muszukajev Iszmail (FTC) 

 

Búvárúszás 
Tájékozódási búvárúszás 
Balázs Péter (Amphora Búvárklub) 
Hofmeister Alíz (Csepel Barakuda Búvár SE ) 
Uszonyos úszás 
Bukor Ádám (Győri Búvár SE) 
Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub) 

 

Apnea 
Bagó Marcell (nOxygen Apnea Club) 
Korok Fatima (Korok SE) 

 

Cselgáncs 
Tóth Krisztián (MTK Budapest) 
Pupp Réka (Atomerőmű SE) 

 

Curling 
Kiss Zsolt (UTE) 
Nagy Laura (Vasas SC) és Szekeres Ildikó (Vasas SC) 

 

Erőemelés 
Férfi erőemelés 
Hegedűs Áron (WestFit GYM SE) 
Női erőemelés 
Rozsnyai-Kovács Aletta (Vasdisznó Erőemelő SE) 
Férfi fekvenyomás 
Cserna János (Marvel Team SE, Vésztő) 
Női fekvenyomás 
Nyers Mónika (Tabi Fitness Klub SE) 

 

Evezés 
Pétervári-Molnár Bendegúz (Budapest Evezős Egylet) 
Fehérvári Eszter (Győri Atlétikai Club) 

 

Fallabda 
Farkas Balázs (Tatabányai Squashberek Sportegyesület) 
Chukwu Hannah (Tatabányai Squashberek Sportegyesület) 

 

Floorball 
Pfneiszli Péter (Szőnyi Palánkdöngetők Köre) 
Lelovics Nóra (Szőnyi Palánkdöngetők Köre) 

 

Footgolf 
Tajtyi Róbert (BFGT) 
Dreilinger Andrea (EMFGSE) 

 

Golf 
Kötél Bence (Balaton Golf Club) 
Vadkerti Adél (Pannonia Golf & Country Club) 

 

 
Csizmadia Róbert (Első Magyar Gó Egyesület Pestújhely) 
Seres Júlia (PaGoda Gó Egyesület) 

 

Hódeszka 
Fricz Botond (Sport-Club.hu Kecskemét) 
Vincze Zsófia (Vasas SC) 

 

Íjászat 
Balogh Mátyás László (Malév SE) 
Terep 
Molnár József (Haladás VSE) 
3D 
Szíjártó László (Eleven ÍE) 
Pálya 
Gáspár Tamás (Alba Íjász HSE) 

 

Jet-ski 
Major Marcell (Sea-Doo Racing Team Sportegyesület) 

 

Jégkorong 
Hetényi Zoltán (DEAC) 
Garát-Gasparics Fanni (MAC Budapest) 

 

Kajak-kenu 
Kopasz Bálint (Győri Vízisport Egyesület) 
Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 

 

Karate 
Hárspataki Gábor (MTK Budapest) 
Baranyi Zsófia (MTK Budapest) 

 

Kerékpár 
Valter Attila (Groupama-FDJ) 
Vas Kata Blanka (SD Worx) 

 

Kickbox 
Száraz Gergő (Csepeli HALKER-Király Team) 
Busa Andrea (Csepeli HALKER-Király Team) 

 

Korcsolyázás 
Rövidpályás gyorskorcsolya 
Liu Shaoang (FTC) 
Jászapáti Petra (Szegedi Korcsolyázó Egyesület) 

 

Műkorcsolya 
Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk (páros, HKA) 

 

Kosárlabda 
Hanga Ádám (Real Madrid) 
Határ Bernadett (Sopron Basket) 

 

Labdarúgás 
Nagypálya 
Schäfer András (DAC) 
Csiszár Henrietta (Internazionale, Hajdúnánás FK) 

 

Futsal 
Dróth Zoltán (Haladás VSE) 
Vámosi Georgina (Tolna-Mözs) 

 

Lovassport 
Hölle Martin (Újhartyán Gyémánt Lovaspark SE) 

 

Motorsport 
Pergel Bence (HTS Team) 
Gál Lili (MAMI Team Fehér) 

 

Ökölvívás 
Kiss Levente Hunor (UTE) 
Hámori Luca (Fitt-Box Club Kőszeg) 

 

Öttusa 
Marosi Ádám (Budapesti Honvéd SE) 
Kovács Sarolta (Alba Volán) 

 

Ritmikus gimnasztika 
Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 

 

Rögbi 
7-es 
Czakó Attila (Battai Bulldogok SZVISE) 
5-ös 
Thomas Ducrocq (Fit World Gorillák RC Szeged) 
Női 
Lencsés Luca (Bp. Medvék RCE) 

 

Röplabda 
Teremröplabda 
Magyar Bálint (Pénzügyőr SE) 
Szakmáry Gréta (Aydin Büyüksehir Belediyespor, török) 
Strandröplabda 
Hajós Artúr és Stréli Bence (SRSE) 
Villám Lilla és Szombathelyi Szandra (Vasas SC) 

 

Sakk 
Rapport Richárd (Haladás VSE) 
Gara Tícia (Tungsram-Aquaprofit Nagykanizsai Sakk-Klub) 

 

Sí 
Alpesi sí 
Úry Bálint (Fullsport SE) 
Tóth Zita (Vasas SC) 

 

Sífutás 
Kónya Ádám (Veszprémi Sí Egylet) 

 

Síugrás 
Vörös Virág (Kőszegi Sportegyesület) 

 

Sílövészet 
Gyallai Soma (Gyötri Klub - Gyöngyös) 
Pónya Sára (Gyöngyösi Honvéd Zalka SE) 

 

Sportlövészet 
Péni István (UTE) 
Dávid Krisztina (Budapesti Honvéd SE) 

 

Súlyemelés 
Nagy Péter (Szegedi Lelkesedés SK) 
Boros Viktória (Szombathelyi Haladás VSE) 

 

Szektorlabda 
Szektorlabdaszakág 
Pákai György (DÖKE Komló) 
12 érintéses szakág 
Kiss Levente (Debreceni SC) 

 

Szinkronúszás 
Farkas Linda Dóra (Budapesti Honvéd SE) 

 

Szkander 
Barzsó Alex (Sárosdi Animal SE) 
Kőváriné Ivánfi Brigitta (Megtorlók SM) 

 

Szörf 
Morvai Bálint (Magyar Szörf Akadémia Sportegyesület) 
Simon Hanna (Körte Hegyi és Vízi Sportok Egylete) 

 

Szumó 
Buzás Patrik (Érdi Spartacus SC) 
Lemák Diána (Érdi Spartacus SC) 

 

Tájfutás 
Jónás Ferenc (Szegedi Vasutas SE) 
Mag Viktória (Salgótarjáni Dornyay SE) 

 

Táncsport 
Akrobatikus rock and roll 
Bánhidi Dániel, Czetl Fanni (GALAXY Rock n’ Roll Klub) 
Versenytánc 
Andrea Silvestri, Váradi Martina (Valcer TáncSport Egyesület) 

 

Teqball 
Bányik Csaba (Phoenix Teqball Akadémia) 
Izsák Anna (Balatonakarattyai Lábtenisz Klub) 

 

Tékvandó 
Salim Omar Gergely (MTK Budapest) 
Patakfalvy Luca (MTK Budapest) 

 

Tenisz 
Fucsovics Márton (MTK Budapest) 
Bondár Anna (Hajdúszoboszló SE) 

 

Testépítés és fitnesz 
Testépítés 
Nyircsák József (Getfit SE) 
Fitnesz 
Balogh Eszter (Marcipán Fitness SE) 

 

Tollaslabda 
Krausz Gergely (Multi Alarm SE) 
Sárosi Laura (El-Co Tech Tisza Tollas SE) 

 

Torna 
Szertorna 
Mészáros Krisztofer (Győri AC) 
Kovács Zsófia (Dunaújvárosi Központi SE) 

 

Aerobik 
Mazács Fanni (Pécsi Sport Nonprofit Zrt.) 
Bali Dániel (Pécsi Sport Nonprofit Zrt.) 

 

Akrobatikus torna 
Bernáth Dorina–Stattner Noémi 13-20 női páros (Balance Akrobatika és Torna Club) 

 

Gumiasztal 
Vincze Ákos (DKSE) 

 

Triatlon 
Bicsák Bence (PSN Zrt.) 
Bragmayer Zsanett (Team Újbuda SE) 

 

Úszás 
Milák Kristóf (Budapesti Honvéd SE) 
Kapás Boglárka (UTE) 
Nyílt vízi 
Rasovszky Kristóf (Balaton Úszó Klub Veszprém) 
Olasz Anna (Szegedi Úszó Egylet) 

 

Vitorlázás 
Berecz Zsombor (Procelero SE) 
Érdi Mária (Magyar Villamos Művek Sportegyesület) 

 

Vívás 
Szilágyi Áron (Vasas SC) 
Márton Anna (BVSC) 

 

Vízilabda 
Manhercz Krisztián (Genesys OSC Újbuda) 
Magyari Alda (UVSE) 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában