Kosárlabda

2021.12.11. 20:11

DEAC: egész jól indult, de vereség lett a vége

Az első félidei debreceni vezetést követően fordított és 80–74 arányban győzött az Atomerőmű.

Forrás: Tolnai Népújság / Mártonfai Dénes

Közel egy hónap szünet után újra bajnoki mérkőzést játszott a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A csoportjában. Az egyetemisták vezetőedzőjeként tétmeccsen debütáló Jorgosz Vovorasz együttese a szekszárdi albérletében játszó Atomerőmű SE vendége volt szombaton 18 órától.

 

A paksi gárda nem volt jó formában a találkozót megelőzően, hiszen utolsó öt mérkőzését elveszítette a bajnokságban, így 2–8-as mérleggel sereghajtóként fogadta a DEAC-ot. Egyik oldalon sem működött tökéletesen a gépezet, de az első negyedből a hajdúsági együttes jött ki minimálisan jobban, a második játékrészben aztán tovább tudták növelni előnyüket a vendégek, így a nagy szünetben 38–27-re vezettek Drenovacék. A fordulást követően aztán jóval magasabb fokozatba kapcsolt az Atomerőmű, aminek köszönhetően a harmadik negyed végére megduplázták az első félidőben szerzett pontjaik számát, és egy ponttal át is vették a vezetést az egyetemi gárdától. A mindent eldöntő végső 10 percet aztán jobban kezdte Vovorasz együttese, de megint csak visszakapaszkodtak a paksiak, az utolsó minutum az ő vezetésükkel kezdődött meg, és 80–74 arányban meg is nyerték az összecsapást. 

 

BA

 

A tények

 

Tippmix Férfi NB I. A csoport, 11. forduló

 

Atomerőmű SE–DEAC-Tungsram 80–74 (16–20, 11–18, 27–15, 26–21)

 

Szekszárd, Városi Sportcsarnok, 250 néző. Vezették: Benczur, Farkas.

Atomerőmű: Eilingsfeld 12, Brown 10/6, Brzoja 10/3, Goins 6/6, KOVÁCS Á. 21/9. Cserék: TAYLOR 13, Buljevics 6, Frank 2. Vezetőedző: Petar Mijovics

DEAC: Thames 7., Aska 19, DRENOVAC 27/9, Hagins 10, Kerpel-Fronius 5. Cserék: Polyák 6, Gáspár, Balázsi, Kovács Á. Vezetőedző: Jorgosz Vovorasz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában