Nem várt jó teljesítmény

2021.12.23. 11:46

A DSC-SI együttese a tizedik helyen zárta a félévet a Hajdú-Bihar megyei labdarúgó I. osztályban

Vadicska Olivér

Selyem Nándor az Oláh Gábor utcai stadionban figyel a pálya széléről | Fotó: Napló-archív

A Hajdú-Bihar megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság első 15 fordulóját követően éppen téli szünetüket töltik az együttesek. A nagy hagyományokkal rendelkező Debreceni Sportiskola boldogan karácsonyozhat, hiszen azon kívül, hogy felnőttcsapata története során először jutott fel a Hajdú-Bihar megyei első osztályba a nyáron, meglepően jó teljesítményt nyújtott eddig. 

 

A gárda nagy várakozással tekintett a szezon indulása elé, és a félév zárásakor a középmezőnyben találta magát. A felkészülésről és az együttes eddigi teljesítményéről, Selyem Nándor, a klub rutinos vezetőedzője beszélt a Naplónak.

 

Nehezen indult a szezon 

 

A DSI augusztusban az Egyek csapatával karöltve friss feljutóként kezdte meg az új idényt a megye I.-ben. – Nagy változások nem történtek a nyáron, mindössze két új játékos érkezett. Komolyabb célkitűzéseink nem voltak, az egyesületnek az volt a fontos, hogy az utánpótlásból kiöregedő srácokat tudjuk versenyeztetni egy kicsit magasabb szinten – mondta az egykori labdarúgóból edzővé váló mester. 

 

A sportiskola csapata tizenkilenc ponttal zárta a félévet, ami a tizedik helyre volt elég. Öt győzelmükön kívül négy döntetlen és hat vereség áll a csapat neve mellett. – A szezon eleje elég nehézkesen indult, hiszen a fiatalok többsége a meccsek helyett inkább a szórakozást választotta. Nagyjából a hatodik forduló után alakult ki az a fix tizenöt ember, akikre lehetett számítani hétről hétre – árulta el Selyem Nándor, aki hozzátette, az első három helyezetten kívül mindenkivel partiban tudtak lenni. 

 

Az év elején kezdenek

 

A cívisvárosi együttes január 11-én kezdi majd az edzéseket. Első mérkőzésüket a tavaszi idényben a városi riválisnak számító DEAC II. gárdája ellen vívják. – Nem tervezünk új igazolást, próbáljuk egyben tartani a jelenlegi keretet. Nagy probléma viszont, hogy edzőmeccseket csak hétvégén tudunk játszani, hiszen több játékosunk is Budapesten lakik már – zárta gondolatait a vezetőedző, aki Kovács Pétert és Dobi Zoltánt emelte ki, mint stabilan jó teljesítményt nyújtó játékosait.

 

Vadicska Olivér 

 

A Hajdú-Bihar megyei I. osztály jelenlegi állása

1. Balmazújvárosi FC   15   12   2   1   53–12  38 

2. Monostorpályi SE   15   11   3   1   51–18   36 

3. Kabai Meteorit SE   15   10   2   3   37–15   32 

4. Hajdúsámson    15   8   2   5   52–30    26 

5. Sárrétudvari KSE   15   7   2   6   25–23    23  

6. DEAC II.   15   6   5   4   33–19   23 

7. DASE    15   6   2   7   25–29    20 

8. BUSE    15   6   2   7   23–29  20 

9. Püspökladányi LE   15   6   2   7   27–40    20 

10. DSC-SI    15   5   4   6   30–38   19 

11. Hajdúnánás FK   15   4   7   4   28–26   19 

12. Hajdúböszörményi TE   15   5   2   8   23–36   17 

13. Nyíradony VVTK (-1 pont)  15   5   3   7   22–35   17

14. Derecskei LSE    15   3   5   7   21–34   14 

15. Bocskai SE    15   2   2   11   25–52    8 

16. Egyeki SBSE    15   0   3   12   19–58   3 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában