megye II.

2021.11.24. 19:13

„Feszült volt a hangulat a pályán és azon kívül is” – Mi történt a Léta–Esztár meccsen?

Vajas Vera szerint az egészséges küzdelem lenne a pozitív változás a megyei futballban, de sajnos nem ezt tapasztalja.

Mándi László, az esztáriak csapatkapitánya | Fotó: Napló-archív

Fotó: KOVÁCS PÉTER

Mi a vereség? Az első lépés valami jobb felé. Hálás vagyok értetek!

nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Vajas Vera, a megyei másodosztályú Blondy FC Esztár edzője a múlt vasárnap Létavártesen elszenvedett 4–0-s idegenbeli vereség után. Az értékelés szokatlan volta is sejtetni vélte, hogy nem feltétlenül zajlott minden a megfelelő mederben a mérkőzésen. Információink szerint az összecsapás a szokásosnál is szenvedélyesebbre sikerült heves szóváltással, sérüléssel és piros lappal megspékelve. Lapunk mindkét klubot megkereste, hogy elmondhassák, szerintük mi vezetett a feszült végkifejlethez.

– Nem szégyellem, hogy nőként érzelmesebb vagyok, és több mindent figyelembe veszek egy meccs alkalmával, mint esetleg a férfi edzőkollégáim – ismertette Vajas Vera, az esztáriak edzője. – Viszont minden mérkőzésre ugyanúgy készülök, teljesen mindegy, hogy élcsapattal, vagy a tabella végén állóval találkozunk, mindenkinek megadjuk a tiszteletet. Nem helyezzük senki fölé, de alá sem magunkat. Természetesen minden meccsnek úgy megyünk neki, hogy győzni akarunk, hiszen a megye kettőben bárki legyőzhet bárkit. Vannak olyanok, akik nem osztják ezt a véleményemet, vagy csak nem mutatják, nem közvetítik ezt a csapatuk felé.

Az egészséges küzdelem lenne a pozitív változás a megyei futballban, de sajnos nem ezt tapasztalom, még úgy is, hogy vannak olyan csapatok, akikkel nagyon jó viszonyban vagyunk, és működik az a dolog, miszerint nyerjen a jobbik.

A vasárnapi bajnoki után is el kell ismernem, hogy aznap a Létavértes jobb csapat volt, és legyőzött bennünket. Sem 0–1-nél, sem 0–4-nél nem gondoltam azt, hogy minden veszve lenne, és azt gondolom, még ha ez lehet, hogy viccesen hangzik, hogy nekem van a legjobb csapatom. Ezt a mai napig így gondolom. A fociban benne van az egészséges küzdelem, soha egyik játékosom sem viselkedett aljas módon, és nem is fog, mert az ilyen az én szemléletemtől távol áll, és nem tudnék egy olyan emberrel edzésről edzésre dolgozni, aki a mérkőzésen csak azért megy oda, hogy alárúgjon az ellenfélnek, sérülést okozzon. Miközben benne van, hogy egy-egy összecsapáson valaki megsérül, ami nagyon sajnálatos, de ez futball, nem balett és nem is sakk. Minden sérülés – legyen az fizikai vagy lelki – remélhetőleg begyógyul – zárta mondanivalóját Vajas Vera.

Mándi László, az esztáriak csapatkapitánya | Fotó: Napló-archív

Az év meccse

A hallgattassék meg a másik fél is elvet betartva lapunk Árva Barnát, a Létavértes elnökét is kereste a mérkőzésen történtekkel kapcsolatban. A klubvezető elmondta, a feszültségek egyik oka, hogy úgy érzik, mivel korábban a felsőbb osztályban is játszott a Léta, minden csapat őket akarja megverni, mindenki az év meccsét játssza ellenünk, így fokozottabb érzelmi állapotban is várják ezeket a találkozókat az ellenfeleik.

– Ebből természetesen még nem kell következzen, hogy bármiféle balhé legyen egy meccsen – szögezte le Árva Barna. – Én távol álltam a kispadoktól, így közvetlenül nem hallottam, hogy ott mi hangzott el, de az biztos, hogy feszült volt a hangulat a pályán és azon kívül is. Az őszi első fordulóban kikaptunk az esztáriaktól, fűtött minket a visszavágási vágy, a bajnoki előtt zrikából üzentünk nekik, hogy sok góllal fogunk nyerni, amit így utólag nézve nem biztos, hogy kellett volna.

Már korábbra nyúlik vissza a feszültség, ez valószínűleg növelt rajta, így egy elég durva mérkőzés kerekedett ki belőle sérüléssel, kiállítással, amit sajnálok.

Egy megyei meccsben benne van a keménység, de egy határt nem szabad, hogy túllépjen. Aki járja a megyei pályákat, tudja, hogy nem feltétlenül úri hangnemben zajlik a szurkolás, illetve a párbeszéd a pályán. Én sem örülök ennek, de a klubok nem tudnak mindenki mellé rendezőt állítani – fejtette ki Árva Barna.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában