Futsal

2021.11.10. 10:54

Újabb pofont kaptak a berettyóújfalui futsalosok a bajnokságban

Trencsényi Jánosnak két hete van rendezni a sorokat a Kecskemét elleni rangadó előtt.

Forrás: KM-archív

Fotó: Sipeki Péter

Hiába tűnt jó lehetőségnek az MVFC Berettyóújfalu gárdája számára az Újpesttel vívott hétfő esti hazai meccs a TFSE elleni botlás kijavítására, sajnos újabb fájó vereségbe futottak bele a hajdúságiak. Az újfaluiak Facebook-oldalának közlése alapján a vendégek szereztek vezetést a harmadik percben, ám nem sokkal később Rábl János egyenlíteni tudott. A félidő közepén Harnisch állt a labda mögé egy szabadrúgásnál, és lőtt a hazai kapuba. Szeghy Szabolcs találata még nagyobbra nyitotta az ollót a két csapat között, így 3–1-es fővárosi előnynél vonultak szünetre az alakulatok.

A folytatásban Nagy Imrének volt egy peches öngólja, majd hiába szépített Szabó Péter, Harnisch második találatával stabilan tartotta a vezetést az Újpest (2–5). Kártik Zsombor és Nagy Imre góljai után a hazaiaknak még volt egy kevés idejük a döntetlen kiharcolására, ám ez nem sikerült, így a vendégek elvitték a három pontot Berettyóújfaluból. Ezzel a vereséggel a hatodik helyre csúszott vissza az MVFC, amely legközelebb Kecskemétre látogat.

Össze kell kapniuk magukat

A Hajdú-bihari Naplónak Trencsényi János adott rövid meccsértékelést: – Buta hibák, egyéni fegyelmezetlenségek után kaptuk a gólokat. A második félidőben átálltunk 5 a 4 elleni játékra, amivel fel is jöttünk, ám kiegyenlíteni már sajnos nem sikerült. Most egy kis szünet következik a bajnokságban, így ezt az időt felhasználva igyekszünk rendezni a sorokat. Ezen a héten a regeneráción lesz a hangsúly, a következőn pedig teljes erőbedobással a Kecskemét elleni rangadóra készülünk majd. Össze kell szednünk magunkat, mert négy meccsünk van a téli szünetig. Azokat nyernünk kell, ha a felsőházba akarunk kerülni – mondta el Trencsényi.

MSZ

A tények

Férfi futsal NB I., 11. forduló

MVFC BERETTYÓÚJFALU–ÚJPEST FC-220VOLT 4–5 (1–3).

Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok. V.: Borbás Borottyán.

MVFC: Mezei – Horváth N., Rézműves, Rábl, Szabó P. Csere: Sándor, Dúró, Sipos, Nagy I., Tóth, Gál, Kártik, Nagy D., Takács. Vezetőedző: Trencsényi János.

Újpest: Vámosi – Lucas, Szeghy, Horváth B., Harnisch. Csere: Tyukász, Németh, Sánta, Ricardo, Panyi, Östör, Suscsák, Béres R., Béres D. Vezetőedző: Németh Péter.

Gólszerzők: Rábl, Szabó P., Kártik, Nagy I., illetve Harnisch (2), Horváth B., Szeghy, Nagy I.(öngól).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában