Darts

2021.11.05. 10:04

Kimagasló eredmények és családi hangulat jellemző a DEAC dartsosainál

A csapatba folyamatos a tagfelvétel, bárki jelentkezhet korosztálytól és tapasztalattól függetlenül.

hdrpl

Forrás: deac.hu

Fotó: Picasa

– Nagyon összeforrt a csapatunk, és most ott tartunk, hogy szerintem az egyik legnépszerűbb egyesület vagyunk – mondta büszkén a DEAC dartscsapatának edzője, Kiss Imre. A jelenleg több mint 100 igazolt játékossal rendelkező DEAC dartsszakosztály pár éve még egy 5-6 tagból álló baráti társaság volt, mely folyamatos gyakorlással, majd versenyzéssel bővítette köreit és tagjait. Azóta egy egyesületté kovácsolódtak, és sikerült magukat kivonni a kocsmajáték jelző alól. Ez elég nehéz, hiszen annak ellenére, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol minden versenyen szonda van, és tilos az alkoholfogyasztás, mégis sokan kocsmasportnak tartják a dartsot – írja a deac.hu.

– Óriási előnyünk a többi egyesülettel szemben, hogy itt a DEAC-nál minden támogatásunk megvan, így minden teher lemegy az emberről. Csak arra kell koncentrálni, hogy játsszunk, és ez nagy segítség. Örülünk, hogy mindenünk megvan, és amit elképzeltünk, az szépen halad – fejtette ki Kiss Imre szakosztályvezető.

A Magyar Darts Szövetség szervezi minden évben az országos bajnokságot, ám a jelenlegi egészségügyi körülményekre való tekintettel a 2020-as és 2021-es évet összevonta. Kilenc fordulót rendeztek több nagyvárosban, mint például Budapesten, Szombathelyen és Pécsett. A DEAC-ot 6-8 ember képviselte, a legeredményesebb Vályi Attila volt, akinek összetettben sikerült a 17. helyet elérnie az 555 versenyző közül, mellyel megdöntötte a legjobb saját csúcsát is.

A szövetség az ország régióinak úgynevezett térségi versenyt szervez Magyar Darts Liga néven, amelyen igazolt, illetve szabadidőkártyával rendelkező játékosok vehetnek részt. A kelet-magyarországi régiót három megye képviseli majd, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék, és az ezekhez tartozó dartsklubok havonta egy versenyt szerveznek, amelyek eredményeinek alapján régiós bajnokokat avatnak, és a legjobb 11 juthat tovább a döntőbe. Vályi Attila a 2021-es év győztese, ám külföldre utazás miatt sajnos nem fog tudni részt venni a döntőben.

– Nincs nálunk teljesítménykényszer, ennek ellenére ahová elmegy a csapat, onnan mindig hozunk valamilyen dobogós érmet haza – mesélte Kiss Imre. Ebben az évben a Páros Nemzeti Bajnokságon Oláh Bencével a tavalyi évben 5. helyezést értek el, mely a térségben a legjobb eredménynek számít. Továbbá a DEAC dartsosai a csapatbajnokságon harmadosztályban indulhattak, mivel tavaly neveztek rá először. Az idei évben megnyerték a küzdelmeket, így bejutottak a legjobb 16 közé, a döntő pedig november 6-án lesz Budapesten.

– Célunk egyértelműen az, hogy felkerüljünk a másodosztályba – jelentette ki Vályi Attila, a DEAC dartscsapatának játékosa. – Most a feljebb jutásban reménykedem, hiszen csapatunk nagyon erős. Egyéniben is kimagaslóak a játékosaink, csapatban pedig a szellemiség és a játéktudás még erősebb – mondta Kiss Imre.

A DEAC dartsosai számára jelenleg felkészülési időszak van, januártól decemberig edzenek, gyakorolnak, és készülnek a februári versenyszezonra. Idén nem voltak nemzetközi megmérettetések, de az edző reménykedik abban, hogy ha lesznek, akkor benevezhetnek majd. – Megpróbálok egy olyan kivitelezhető évet összeírni jövőre, hogy eljussunk olyan helyekre is, ahova idén nem tudtunk. Valamint remélem, nem lesz ilyen gátja az országos bajnokságnak, és komolyabban vehetjük majd – foglalta össze Kiss Imre.

Ehhez a sporthoz egyébként semmilyen plusz adottság nem szükséges, azon kívül, hogy gyakorol az ember eleget, és ott van fejben mentálisan. Mondhatni inkább időigényes ez a sport, mint drága, hiszen sok időt kell tölteni gyakorlással. Éppen ezért ajánlott ez a sport bármely korosztálynak, egészen onnantól, hogy képes az ember több órán keresztül koncentrálni és kitartani. Ám nem elég gyakorolni, megfelelő szintű versenyeztetés is kell a sikerhez.

A DEAC dartscsapatának hasonlóan vegyes a korosztálya, Kiss Imre gyerekekkel és felnőttekkel is foglalkozik egyaránt. – Most ott tartunk, hogy szerintem az egyik legnépszerűbb egyesület vagyunk. Ha mi megjelenünk valahol, főleg a DEAC-os busszal, énekelve az indulót, csapódnak hozzánk az emberek, és jönnének hozzánk játszani, akár Szombathelyről és Budapestről is. Azért, mert nálunk van összetartás, családi hangulat, és az eredményeink is azt mutatják, hogy érdemes hozzánk társulni – mesélte Kiss Imre.

A csapatba folyamatos a tagfelvétel, Kiss Imre várja korosztálytól és tapasztalattól függetlenül a dartsot kipróbálni, és akár versenyszerűen űzni vágyókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában