Labdarúgás

2021.11.12. 07:41

Itt a lehetőség bizonyítani a magyar válogatottnak

Böőr Zoltán szerint a selejtezősorozat szép lezárásával sikerélményeket szerezve lehetne a jövőre tekinteni.

Telki 20211109 Labdarúgás 2021 válogatott edzés Fotó Török Attila Nemzeti Sport Nagy Ádám Szalai Ádám

Forrás: Török Attila/NS

Fotó: Török Attila

A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtező csoportkörének a 9. fordulójában San Marino együttesét fogadja pénteken este 20 óra 45 perctől a Puskás Arénában. A mieink számára természetesen kötelező a győzelem még annak ellenére is, hogy valós esély már nem maradt a pótselejtezős második hely elérésére.

Kezdőként először

A találkozó előtt a Hajdú-bihari Napló a DVSC közönségkedvencét, egykori labdarúgóját, Böőr Zoltánt kereste meg, aki maga is szerzett gólt a San Marino elleni 5–0-s győzelem alkalmával 2003-ban. – Az volt az első olyan válogatott meccsem, amin kezdőként léptem pályára, úgyhogy eleve különleges volt számomra. Aztán egészen az elején sikerült betalálni, utána pedig tényleg nem lebecsülve őket, de edzőmérkőzés-jelleggel zajlott le a találkozó – emlékezett vissza, majd hozzátette, hogy szerinte azóta sem tűnt el ez a nagy különbség a két együttes között.

A Loki hajdani támadója a mai napig büszke arra, hogy 21-szeres válogatottnak mondhatja magát. – Debreceniként az volt a vágyam, hogy a DVSC-ben játsszak, de amellett a legnagyobb dicsőség a nemzeti együttesbe bekerülni. Amikor futballoztam, akkor nem is feltétlenül fogtam fel, hogy mekkora jelentősége volt annak, hogy egy ilyen szűk körhöz tartozhattam. Így ennyi idő elteltével pedig főleg hihetetlen, hogy huszonegyszeres válogatottnak mondhatom magamat – fogalmazott. Aztán a Napló kérésére elárulta, hogy szerinte a jelenlegi Lokiból Ugrai Rolandnak lehet a legnagyobb esélye bekerülni a nemzeti gárdába, abban az esetben, ha az eddigi jó formáját a szezon végéig meg tudja őrizni.

Van potenciál a csapatban

A magyar fiúknak már elúszott a pótselejtezős helyezés, ettől függetlenül Böőr Zoltán szerint nem szabad feladni a hátralevő két találkozót sem. – Lehet hiányérzete a szurkolóknak, biztos, hogy a játékosok is csalódottak. Itt a lehetőség megmutatni az utolsó meccseken, hogy több volt ebben a selejtezősorozatban. Akár két győzelem is benne lehet, mert van potenciál ebben az együttesben, és így sikerélménnyel mehetnének neki a következő megmérettetéseknek, amik a csapatra várnak a jövőben. Ennek mindenképpen motiváló tényezőnek kell lennie a Marco Rossi vezette együttesnek – mondta.

A Magyarország–San Marino-mérkőzést péntek este 20 óra 45 perctől az M4 Sport élőben közvetíti.

Bakos Attila

I csoport, 9. forduló

20.45: Anglia–Albánia

20.45: Andorra–Lengyelország

20.45: Magyarország–San Marino

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában