jégkorong

2021.11.22. 17:23

György József: olyan teljesítményt tettünk le az asztalra, amelyre büszke vagyok

Az új edzővel továbbra is veretlenek az egyetemisták.

Fotó: Kiss Annamarie

Az Erste Liga alapszakaszában vasárnap délután léptek jégre a debreceni hokisok, egy végsőkig izgalmas és fordulatos mérkőzésen 5-4-es győzelmet arattak a Jegesmedvék ellen a Debreceni Jégcsarnokban. Az első harmad borzalmasan alakult hazai szempontból, Walker, Galajda és Miskolczi találataival már 0-3-ra mentek a miskolciak. A második játékrészben zárkóztak az egyetemisták, Rastislav Spirko és Sándor Flórián góljaira azonban Kiss válaszolt. György József tanítványai azonban nem adták fel, és egyenlíteni tudtak, Vlagyiszlav Kulesov és Spirko révén, kiharcolva a hosszabbítást. Az utolsó öt percben jött az igazi dráma, Jan Dalecky szerezte a minden eldöntő találatot, amellyel győzött a DEAC.

A Hajdú-bihari Napló a hazaiak mesterét, György Józsefet kérdezte a mérkőzés után. – Gönczi Lajossal kezdtünk a kapuban, nemrégiben Hetényi Zoltán sérült volt, kíváncsi voltam, nélküle hogyan alakul a játékunk. Sajnos nem jött be, amit én terveztem, muszáj volt lépnem. A második harmadra sikerült rendezni sorainkat.

Az utolsó 20 percben nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfelet, beszorítottuk őket, olyan teljesítményt tettünk le az asztalra, amelyre büszke vagyok.

A hab a tortán pedig a hosszabbításban szerzett gólunk, amellyel megnyertük a mérkőzést – fogalmazott a vezetőedző.

Ugyanazt kell játszaniuk

A cívisvárosiak a következő fordulóban, pénteken fél héttől az Újpestet fogadják. – Nagyon sokáig az első helyen tanyáztak, de ez nem jelent semmit, az utolsó is megverheti az elsőt ebben a ligában. A saját játékunkat kell játszanunk, erre készülünk az edzéseken. Minél többet kell birtokolnunk a korongot, nyomás alá helyezni az ellenfelet, ha ez sikerül, akkor meglesz az eredmény is – zárta gondolatait a DEAC mestere.

Arany Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában