jégkorong

2021.11.21. 16:55

Erste Liga: drámai meccsen, hosszabbítás után nyert a DEAC

Harmadik mérkőzésüket is hozták György Józseffel a padon.

Fotó: Kiss Annamarie

Jó előjelekkel várhatta a DEAC jégkorongcsapata a vasárnap délutáni DVTK elleni bajnokit, hiszen az új vezetőedzővel, György Józseffel a múlt héten legyőzték a Dunaújvárost 5-2-re, valamint kiütötték a Fradit 5-1-re.

A mérkőzés azonban nem úgy indult, ahogyan arra a hazaiak számíthattak előzetesen, alig telt el két perc, a Jegesmedvék Jack Walker találatával megszerezték a vezetést. Az egyetemistáknak idejük sem volt reagálni, máris 0-2 volt az állás, Galajda Zsolt góljával. A hideg zuhany még ezután sem ért véget, Miskolczi Márk is bevette Gönczi kapuját, amellyel már háromgólos volt a hazaiak hátránya az első játékrész végén.

Megérkeztek az első hazai gólok

A szünet jót tett György József csapatának, hiszen a második játékrész hatodik és hetedik percében két gólt szereztek: előbb Spirko volt eredményes, Kuleshov átadását követően, majd Sándor Flórián talált be a miskolciak kapujába. Sajnos a zárkózás alig tíz percig tartott, ekkor Kiss Roland szerezte a vendégek negyedik gólját.

Az utolsó harmad elején ismét szépített a DEAC, Sági hozta egy remek keresztpasszal ziccerbe Kuleshovot, aki nem is hibázott közvetlen közelről. A hajrában már teljesen beszorultak a Jegesmedvék, a nyomásnak meg is lett az eredménye, összejött az egyenlítés, Kuleshov lőtt távolról, a kipattanóra Spirko csapott le a leggyorsabban, és belőtte az egyenlítést érő gólt. Jöhetett a ráadás.

Drámaira sikerült a vége

Alig kezdődött el az ötperces hosszabbítás, a cívisvárosiak meg is szerezték a mindent eldöntő találatot. Jan Dalecky vezette a vendég kapura a korongot, úgy tűnt, lövése nem sikerült túl jól, ám valahogy mégis átjutott a gólvonalon, begyűjtve a két pontot az egyetemi hokisok számára.

A DEAC jégkorongcsapata legközelebb az Újpestet látja vendégül a Debreceni Jégcsarnokban, péntek este fél hétkor.

Arany Balázs

A tények

Erste Liga alapszakasz, EL97

DEAC–DVTK Jegesmedvék 5–4 (0–3, 2–1, 2–0, 1–0)

Debreceni Jégcsarnok, 320 néző. Vezették: Nagy Attila, Salánki Attila.

Gól: 0–1 Walker (3.), 0–2 Galajda (4.), 0–3 Miskolczi (8.), 1–3 Spirko (26.), 2–3 Sándor F. (27.), 2–4 Kiss R. (38.), 3–4 Kuleshov (45.), 4–4 Spirko (57.), 5–4 Dalecky (62.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában