Vízilabda

2021.11.06. 09:36

Elkezdheti a pontgyűjtést a debreceni pólócsapat

Szentesi derbire készül a DVSE, amely legutóbb itthon kikapott a Szegedtől.

Fotó: dvse.hu

A Szeged ellen vívott, balul sikerült hazai meccs után a hétvégén idegenben ugrik medencébe a sikeresebb folytatásért a DVSE-Master Good. A debreceni alakulatot a 12. helyen álló Szentes látja vendégül.

A rivális szeptemberben nagy meglepetést okozott, amikor a második találkozójukon 13-10-re legyőzte a nemzetközi kupában is érdekelt BVSC-Zugló csapatát. Ám az eredményes folytatás egyelőre várat magára, hiszen azóta nem sikerült pontot szerezniük a szentesieknek, igaz, nem volt könnyű a sorsolásuk. A Szeged elleni megyei rangadón lehetett volna esély a pontszerzésre, a Szolnok-Vasas-Fradi trió azonban olcsó közhellyel élve „más kávéház”.

A debrecenieknek szép emlékeik lehetnek Pellei Csaba együttesével kapcsolatban: a mieink tavaly otthon és idegenben is 10-9-es győzelmet ünnepelhettek ellenük.

- A Szeged ellen nagyon szerettünk volna pontot, pontokat szerezni, de sajnos nem jöttek ki a dolgok. Főleg elöl hibáztunk sokat, és ott voltak pontatlanságok. A védekezésünk helyenként jól működött, habár kaptunk néhány balszerencsés gólt, amire mindenképpen jobban kell figyelnünk a folytatásban. Kielemeztük a hibákat és rögtön hozzá is láttunk felkészülni a Szentesből. Ellenfelünk sincs éppen a legjobb formában a szerzett pontok tekintetében, így remélem, el fogjuk tudni kapni őket. Szentesen mindig nehéz nyerni, de bízom benne, hogy a rengeteg munka, amit elvégeztünk az elmúlt időszakban, végre kifizetődik és sikeresek leszünk szombaton – nyilatkozta Somlai Tamás (borítóképünkön), a DVSE játékosa a klub hivatalos oldalának.

A Metalcom Szentes – DVSE-Master Good bajnoki mérkőzés szombaton este hat órától kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában