Elégedettek az eredménnyel

2021.11.16. 14:57

Adorján Zoltánék helytálltak a motoros szakág „MMA-jában”

Belekóstoltak a flat track TT változatába, és hatalmas élménnyel gazdagodtak.

Fotó: Adorján-archív

Nem akármilyen versengésre gyűltek össze a motorsport szerelmesei az ausztriai eggendorfi Speedway Arenában: a Day of Dirt elnevezésű flat track viadalon 19 csapat küzdött meg egymással. A két- és háromfős gárdáknak egyetlen céljuk volt, a verseny 2,5 órás ideje alatt a lehető legtöbb kört megtenni a pályán. A küzdőtérről érdemes tudni, hogy nemcsak a salakos oválon, hanem a pálya belsejében és a palánkon túl kialakított döngölt földön, jobb és bal kanyarokkal kialakított pályán küzdöttek a motorosok, sőt még kisebb ugratókkal is nehezítették az erőpróbát a szervezők. (A flat track ezen válfaját TT-nek nevezik.)

Különleges megmérettetés

A kiírás értelmében a verseny ideje alatt a csapatok valamennyi versenyzőjének motoroznia kellett, de az a gárdákra volt bízva, ki hány kört teljesített. A triókból egy pilóta volt a pályán, s egymást váltották a küzdelem során a depóban kijelölt zónában, ahová a motort csak tolva lehetett belépni, s egy gumis karszalagot kellett a csapattárs karjára áttenni. A mezőnyben az osztrák flat track és supermoto elitje, valamint motokrosszosok, salakosok is megtalálható voltak, akik kiegészültek más országokból érkező pilótákkal. A magyar drukkerek számára ismerős neveket is felfedezhettünk a startlistán. Többek között ott volt a németek flat track és jégmotoros sztárja, Markus Jell, akit a debreceni flat track világbajnoki döntőben is láthattunk. De szintén indult Eggendorfban a Perényi Pál Salakmotor Stadionban megrendezett vébéfináléban szereplő osztrák Hanson Schruf, illetve a debreceni közönség nagy kedvence, Yasmin Poppenreiter. Az osztrák hölgy csapattársa – stílszerűen – egy másik női pilóta, az ecuadori születésű Mariuxi Taranto volt. De az osztrák salakmotorosok is képviseltették magukat, nevezetesen Daniel Gappmaier és Lukas Simon ült motorra a derbin.

Magyarok a fedélzeten!

Az osztrák viadal nemzetköziségét hazánk is erősítette, nevezetesen Adorján Zoltán, ifjabb Adorján Zoltán és Kuncz Richárd alkotta a magyar alakulatot a megmérettetésen. A Bajnokot senkinek sem kell bemutatni a motorsport kedvelőinek, hiszen a magyar salakmotorozás legnagyobb alakja. A fia a supermotóban ér el sikereket, míg Kunczot a motokrossz, az enduro és a supermoto világában is jól ismerik a szurkolók. A magyar egység az esélytelenek nyugalmával utazott a „sógorokhoz”, elsődleges céljukként fel akarták mérni, hogy mire képesek a nemzetközi mezőnyben. – Amikor megérkeztünk a helyszínre, némileg megdöbbentünk, hiszen egy félig-meddig amatőr motorozásra számítottunk, ehelyett az osztrák flat track, supermoto és salakos szakág legjobbjai, valamint több flat track világbajnoki döntős is helyet foglalt a depó boxaiban – nyilatkozta a Haonnak ifjabb Adorján Zoltán. – A rendezők nagyon jól vizsgáztak, remek szerevezésű volt a verseny. De a pilótákra sem lehet panasz, erre a legjobb bizonyíték, hogy arra a szituációra, amikor egymást váltják a motorosok a küzdelem során, mindenki külön felkészült, mert nem olyan egyszerű a történet. Mi úgy utaztunk ki, hogy motorozunk egy jót és élvezzük a helyzetet, de ott kiderült, hogy ami dzsemborinak indult, az presztízsmeccsé alakult.

A cél teljesítve

A komoly riválisok és a pálya mellett még valamivel meg kellett küzdeniük a pilótáknak: a verseny ideje alatt 3 Celsius-fokot mutatott a hőmérő a helyszínen. – Igazából nem jelentett problémát, hogy nemcsak balra, hanem jobbra is kellett fordulni a pályán, erre némileg fel tudtunk készülni Debrecenben és Vasadon. Mondjuk, az a lájtos endurós rész, ahol még ugratni is kellett, nagyobb összpontosításra sarkallt bennünket. Ez az egész versenyzési stílus olyan volt, mintha minden motoros szakág jellemzőiből lett volna egy kicsi, olyan, mint a küzdősportban az MMA, azaz a kevert harcművészet – tekintett vissza a versenyre a debreceni motoros. – A viadal előtt latolgattunk, hogy mire lehetünk képesek, s végül arra jutottunk, biztonsági játékot alkalmazva arra törekszünk, hogy balesetmentesen teljesítsük a 2,5 órát. Azaz kiokoskodtuk, hogy nem szabad túl sűrűn váltanunk egymást, mert egy-egy ilyen csere nagyjából annyi időbe telt, míg megtettünk egy kört a pályán. Átlagban 8-15 percet töltöttünk akcióban, s amikor éreztük, hogy jól jönne a váltás, akkor egy fejbólintással jeleztünk a depóban lévőknek, s a következő körben megtörtént a csere. Szerencsére nem bukott senki közülünk, viszont voltak előzéseink, így végül 126 kör megtétele után a 16. helyen zártunk. Úgy érzem, teljesen reális eredmény született, amivel elégedettek lehetünk. Nem tagadom, a 150 perces verseny után jólesett egy kis meleg, mert a 3 fokos hidegben majdnem ráfagytunk a motorra – mesélte nevetve a „kis” Adorján, aki elárulta, annyira élvezték a motorozást és magát a versenyt, hogy biztosan lesz folytatása a flat trackes „kirándulásnak”.

Boros Norbert

Borítókép: Az eggendorfi magyar csapat (balról): Kuncz Richárd, Adorján Zoltán és ifjabb Adorján Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában