Kézilabda

2021.11.29. 18:11

Ábrók Zsolt: „Kettős érzés van bennem”

A DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője a bajnokságot nézve elégedett a helyezéssel, ám a nemzetközi kupaszereplés számára is nagy csalódás.

Ábrók Zsolt | Fotó: Kiss Annamarie

Fotó: KISS ANNAMARIE

A decemberben kezdődő spanyolországi világbajnokság miatt legközelebb csak december 30-án lép pályára a DVSC Schaeffler az NB I.-ben – az ellenfél majd az Alba Fehérvár lesz a Hódosban –, ez lehetőséget nyújt egy kis számvetésre az eddigiekről.

A bajnokságban a Győr és az FTC mögött jelenleg a harmadik helyen áll a Loki 9 meccsen szerzett 7 győzelemmel és 2 vereséggel, ami megfelel a szezon előtt megfogalmazott elvárásoknak. A nemzetközi kupaporonddal kapcsolatban sajnos már nem ilyen szép a kép, a román Magura Cisnadie ellen 47–43-as összesítéssel elveszített EHF Európa Liga-párharc azt jelentette, hogy idén sem jutottak be a csoportkörbe a piros-fehérek. A Hajdú-bihari Napló Ábrók Zsoltot, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetőjét kérte fel, hogy értékelje a mögöttünk lévő időszakot.

Ábrók Zsolt | Fotó: Kiss Annamarie

– Kettős érzés van bennem – ismerte el a szakember. – A bajnokság tekintetében rendben vagyunk, ott állunk, ahol kell, de természetesen nem számoltunk az MTK elleni vereséggel, ami nagyon rosszul esett. A mérleg másik felében viszont ott egy idegenbeli váci győzelem, egy hazai, Mosonmagyaróvár elleni siker, és bár kikaptunk a Ferencváros otthonában, a mérkőzés képe alapján semmi okunk nem volt a szégyenkezésre. Ami a nemzetközi kupát illeti, az viszont borzasztó nagy csalódás. Az együttes hullámvölgybe került, és pont azon a két összecsapáson nem tudta hozni, ami benne van.

„Nincs mit szépíteni, gyakorlatilag egy középszerű csapat vert meg és ejtett ki bennünket, pedig ennek a Lokinak minimum a csoportkörben kellene lennie az EHF Európa Ligában”

– szögezte le az ügyvezető.

A nemzetközi kupaszereplés kapcsán Ábrók Zsolt azokra a szurkolói vélekedésekre is reagált, miszerint a magyar EL-csapatok anyagi megfontolásból esetleg nem tettek meg mindent a továbbjutásért. A klubvezető hangsúlyozta, a Loki számára az egyik legfontosabb mindig a nemzetközi kupaindulás volt, és ez a jövőben sem változik majd.

– Nem azért mentünk Romániába busz helyett repülővel, mert nem akartunk továbbjutni. Boldogan vállaltuk volna a csoportkör idegenbeli útjait, erre meg is volt a fedezet. Remélhetőleg legközelebb ismét csoportkörösök leszünk, de ahhoz ki kell javítani a hibákat. A bajnokságot nézve elégedettek lehetünk a pontokkal, a mutatott játék képe viszont még odébb van attól, mint amire a gárda képes. Mind csapatszinten, mind a játékosok egyéni teljesítményében van hova fejlődni. Vannak olyan elmaradások amiken változtatni kell, és aminek javulnia kell. Akadnak olyan posztok, ahol elégedettek lehetünk a játékosaink teljesítményével, és vannak olyanok, ahol pedig messze elmarad attól az adott játékos vagy játékosok, ami bennük van, és ami kihozható – mondta el Ábrók Zsolt.

Az ügyvezető lapunk kérésére kifejtette, leginkább a mentális részen lát problémát, hiszen az MTK ellen is az 57. percben még vezetett a Loki, aztán szétesett a csapat. Ábrók Zsolt szerint hiányzott az a játékos, aki megálljt parancsolt volna, és mentálisan kihúzta volna a többieket a gödörből. Ehelyett egymást bizonytalanították el a kézisek, és ahogy fogalmazott, mint a dominók, úgy dőltek el.

– Mindenki tudta, hogy nem fogjuk veretlenül megnyerni a bajnokságot, egy ilyen hosszú szezonban becsúszhat egy-egy a fiaskó. Nem ez a probléma, hiszen minden sorozat véget ér egyszer. Fizikailag rendben vagyunk, abban kell megoldást találni, hogy mentálisan ne omoljon össze az együttes – elemezte.

December 1. és 19. között tartják a női kézilabda-világbajnokságot, a DVSC Schaeffler együttese négy játékost – Bordás Réka, Planéta Szimonetta, Tóvizi Petra és Vámos Petra – is ad a magyar válogatott keretébe. Ábrók Zsolt reméli, mindannyian jó emlékekkel, feltöltődve térnek majd vissza a Lokihoz a tornáról.

– Tovább kell jutni ebből a csoportból, kíváncsi leszek Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány meccselésére, és arra is, a válogatott miként fog teljesíteni a vb-n. Örülök neki, hogy négy debreceni is ott van a válogatottban, remélem, hogy mentálisan olyan plusszal fognak hazatérni, amelyet utána át tudnak ültetni a bajnokságra is – mondta el Ábrók Zsolt.

Az ügyvezetőtől megtudtuk, a tervek szerint a vb ideje alatt két edzőmeccset játszik majd a Loki, egyet az FTC-MTK vegyes csapatával, és egyet a Kisvárdával, ezek időpontjai még egyeztetés alatt vannak.

MSZ

A női kézilabda NB I. állása

1. Győr 10 10 – – 323–216 20

2. FTC 9 8 – 1 284–222 16

3. DVSC Schaeffler 9 7 – 2 266–223 14

4. Mosonmagyaróvár 10 6 1 3 322–291 13

5. Vác 9 5 – 4 267–249 10

6. Dunaújváros 10 5 – 5 267–282 10

7. MTK 9 3 2 4 254–257 8

8. Kisvárda 8 4 – 4 210–218 8

9. Siófok 10 4 – 6 317–334 8

10. Budaörs 9 3 1 5 218–256 7

11. Fehérvár 9 2 2 5 238–248 6

12. Vasas 9 2 – 7 242–298 4

13. Érd 10 2 – 8 230–290 4

14. Szombathely 9 1 – 8 238–292 2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában