Mesterötös az újoncnál

2021.11.24. 08:58

A 29 éves Molnár Zoltán Márton szerint nem meglepő, hogy ők az éllovasai a megyei II. osztálynak

Molnár Zoltán Márton (jobbra) 14 meccsen már 26 gólnál tart az idei szezonban | Fotó: Napló-archív

Fotó: Czinege Melinda

Az újonc debreceni Bestrong SC együttese megsemmisítő, 13–0-s győzelmet aratott az előző fordulóban a Nagyhegyesi SC ellen.

A mérkőzésen öt találatot jegyző támadót kérdezte a Napló arról, hogy minek köszönhető a kiütéses siker. – Azt fontos megemlíteni, hogy az ellenfél nem a legerősebb összeállításban kezdett, de ennek ellenére megfelelő mentalitással léptünk pályára. Hamar megszereztük a vezetést, és utána sem álltunk le: helyzeteket dolgoztunk ki, és ezek nagy részét értékesíteni is tudtuk – emlékezett vissza a meccs hőse, aki megjegyezte, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor ötször is mattolta az ellenfél kapusát.

Molnár Zoltán Márton (jobbra) 14 meccsen már 26 gólnál tart az idei szezonban | Fotó: Napló-archív

Az újoncként listavezető gárda névsorában olyan kiválóságok is vannak, mint például Madar Csaba, ugyanakkor mellette is sok tapasztalt játékos alkotja a kezdőcsapatot hétről hétre. – Úgy gondolom, hogy a siker egyik kulcsa nálunk mindenképpen ez a faktor. A nyáron kerültem jelenlegi egyesületembe, de régóta ismerjük egymást a társakkal. Véleményem szerint sokszor a rutin miatt tudunk az ellenfelek fölé kerekedni, bár pár tehetséges fiatal – mint minden csapatnak – nekünk is jól jönne – folytatta gondolatait az ebben az idényben már huszonhat gólt szerző támadó.

Bíznak a sikeres folytatásban

A Hajdú-bihari Napló továbbá arról érdeklődött a csatárnál, hogy a szezon előtt milyen célokat fogalmaztak meg az öltözőben. – A felkészülési időszakban kimondottan arra törekedtünk és azt beszéltük a társakkal, illetve a vezetőkkel, hogy szeretnénk még egy osztályt feljebb lépni. Természetesen így, hogy vezetjük a tabellát már meg is szeretnénk nyerni a pontvadászatot – fejezte be a gondolatait Molnár Márton, és kérdésünkre elárulta, hogy a jelenlegi összetételben is megállná a helyét a Bestrong SC a megye I.-es bajnokságban, illetve néhány fiatallal kiegészülve ott is komolyabb célokat fogalmazhatnának meg magukban.

Orosz Krisztofer

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában