kézilabda

2021.10.22. 20:17

Ötből öt: továbbra is hibátlan a DVSC Schaeffler

A Mosonmagyaróvárt verte bajnokin Szilágyi Zoltán csapata péntek este a Hódosban.

Fotó: Czinege Melinda

Több mint ezer néző előtt tisztelgett a B közép a forradalom hősei előtt, aztán a Himnusz után beindult a DVSC. A harmadik percben már három lőtt találatot jegyezhettek fel, míg vendég oldalon egyet sem. Lassan ocsúdott a mosonmagyaróvári egylet, olyannyira, hogy a tizedik percben emberhátrányból egyenlítettek. Ettől a pillanattól kezdve felváltva estek a találatok. A hazaiaknál Kovács Anna villogott, a túloldalon Tóth Gabi húzta az övéit. Bosszankodott a publikum, amikor két büntetőt is hibáztak a kedvencek. Szilágyi Zoltán a huszadik percben kérte ki első idejét, nyugalomra intette a lányokat. A kapuban kezdő Csapó Kyrát Giegerich váltotta, aki azonnal ziccert fogott. Négy perccel a szünet előtt kettővel mentek a piros-fehér hölgyek, sőt harminc szekundummal a vége előtt a Debrecen támadott, de egy eladott labda után három gól helyett egyetlen találat előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok. 12–11 a DVSC Schaeffler javára.

A második félidőt a Loki kezdte, a vendégek a kapuban cseréltek, Szemereyt Mistina váltotta, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, mert megfogta Vámos büntetőjét, majd néhány perc múlva ugyanúgy tett, amikor Kovács Anna állt a vonalra. Ez volt a negyedik kihagyott DVSC-hetes. A 39. percben így egál volt az állás, 14–14. Aztán valami elkezdődött. Leginkább a hazai kapuban. A Csapót váltó Giegerich fiesztája. Mindent lehúzott. Leginkább a kapu előtti rolót. Ziccereket fogott, hetest hárított, egyszerűen örökbe fogadta a labdát.

Neki és a felkeményedett védekezésnek köszönhetően elkezdődött a debreceni örömkézilabda.

Egymást múlták felül a lányok. Szebbnél szebb akciók, aztán végre egy hetesgól is Jezsikava részéről. Szabó Nina, Korsós Dorina és a többiek őrületbe kergették a dunántúliakat. Négy perccel a vége előtt tíz volt közte. Tombolt – tegyük hozzá, jogosan – a publikum. A vége 28–19 a Debrecen javára. Ötből öt, ennyi eddig a bajnokság idei mérlege. Soha rosszabbat.

A találkozó végén Ann Giegerich magyarul értékelt. Elmondta, nagyon boldog, gratulál a csapatnak, és örül, hogy teljesítményével hozzájárult a nagyarányú győzelemhez.

WGY

A tények

DVSC Schaeffler–Motherson Mosonmagyaróvár KC 28–19 (12–11)

Debrecen 1200 néző. Vezette: Hargitai, Markó.

DVSC: Csapó Kyra – ARANY 3, Kovács Anna 4, TÓVIZI 4, Hornyák 1, Vámos P. 1, KORSÓS 5. Csere: GIEGERICH (kapus), Szabó N. 3, Bordás 2, Jezsikava 1 (1), Planéta 2, Vámos M. 2, Csernyánszki. Edző: Szilágyi Zoltán.

Mosonmagyaróvár: SZEMEREY – Mihály P. 1, Lancz 1, TÓTH G. 6, Pásztor N. 3, Tóth E. 2, Stranigg 1. Csere: Mistina (kapus), Konecna, Kovács P. 3, Asanin, Hajtai 2, Edző: Gyurka János.

Kiállítások: 12, ill. 16 perc.

Hétméteresek: 6/1, ill. 2/0.

Mesterszemmel

Gyurka János: Gratulálok a Debrecennek. Hatvan percen át futottunk az eredmény után, de a fiatal csapatunk most ennyire volt képes. Válogatottakkal tűzdelt DVSC ellen nem a végjátékban veszítettünk. Szemerey Zsófi 45 százalékos védési mutatója miatt volt szoros az első félidő. Dolgozunk tovább gratulálok a hazaiaknak.

Szilágyi Zoltán: Nagyon szorosan tapadt ránk az Óvár. Az első félidei egyéni hibáink miatt nem sikerült nagyobb arányban vezetni, de aztán Ann Giegerich teljesítménye minden képzeletet felül múlt. Jó úton járunk, természetesen boldogok vagyunk, főleg azért, mert eddig száz százalékosak vagyunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában