Labdarúgás

2021.10.26. 10:24

Haladéktalan előrelépést vár a DVSC vezetése

Az utóbbi időszakban elszenvedett kudarcok és a gyenge bajnoki szereplés miatt a klubvezetés hétfőn helyzetértékelést és helyzetelemzést kért a sportigazgatótól, valamint a szakmai stábtól.

20210819 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló DVSC SCHAEFFLER Kézilabda hagyományos szezonnyitó sajtótájékoztatója. képen: Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője

Fotó: Napló-archív

Ábrók Zsolt cégvezető elmondta, hogy a következő néhány mérkőzés meghatározó lehet a Loki életében.

– Egyáltalán nem megfeledkezve a játékosok felelősségéről, szakmai beszámolót kértünk a szakmai stábtól, vagyis választ arra, mi az oka a csapat hullámvölgybe kerülésének, a mindenki által joggal kritizált teljesítménynek. Arra kértük őket, adjanak magyarázatot a kialakult helyzetre, valamint arra, hogy vizsgálják meg, mennyiben megfelelő játékrendszerben futballozik a csapat. A megbeszélésen első számú szempont a gárda eredményességének gyors és szembetűnő javítása volt – nyilatkozta a klubhonlapnak Ábrók Zsolt.

A cégvezető leszögezte: az egyeztetésen a klub vezetése világossá tette, hogy már a következő néhány összecsapáson határozott fejlődést vár a csapattól mind a mutatott játék, mind a begyűjtött pontok terén, és azt is, hogy ennek kézzelfoghatónak és egyértelműen tetten érhetőnek kell lennie.

Kapcsolódó cikkek:

https://haon.hu/sport/helyi-sport/dzsudzsak-balazs-interju-ha-barmiben-veszitek-abba-belehalok-5771264/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/nehez-helyzetben-a-loki-a-tenyek-tukreben-5769812/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/a-tobbseg-szerint-valtozasra-van-szukseg-a-dvsc-haza-tajan-5768147/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában