Labdarúgás

2021.10.11. 19:16

Egy döntetlen, aminek senki sem örül igazán

Az ellentétes félidők egyik oka, hogy a játékosok időnként a pálya sajátosságával is küzdöttek.

Fotó: Napló-archív

A maga szintjén remek, és fordulatos mérkőzést vívott egymással az Aqua-General Hajdúszoboszló SE és a DEAC az NB III. Keleti csoportjának 11. fordulójában vasárnap délután. A játékosok nagy elánnal vetették magukat a 2–2-es végeredményt hozó megyei rangadóba, melynek köszönhetően a nézők kemény, de sportszerű küzdelmet láthattak. A labdarúgóknak azonban nem csak egymással, hanem a pálya sajátosságával is meg kellett küzdeniük: az egyik térfél láthatóan jobb állapotban volt, így inkább azon a részen alakult ki folyamatos játék.

A mezőny egyik legjobbja a hazaiak szélsője, Lénárt Gergő volt – a HSE hetese több remek szólóval vétette észre magát, tizenegyest harcolt ki a szünet előtt, majd a 73. percben ő maga szerezte csapata második gólját. A játékost a Hajdú-bihari Napló kérdezte a rangadóról.

– Egy olyan csapat ellen játszottunk amelyik tavaly még az NB II.-ben volt érdekelt. Mindkét együttest sérülések sújtják, így emiatt két kissé foghíjas keretű gárda csapott össze vasárnap. Kétszeri vezetés után pontot veszíteni fájó dolog, de összességében talán elmondható, hogy igazságos a döntetlen – értékelt Lénárt, aki az utolsó tíz percet már nem láthatta, ugyanis egy ártalmatlan szituáció után kiugrott a könyöke. A szélső bal karját azóta már gipszbe is tették, melyet előreláthatólag két-három hét múlva szedhetnek le róla.

A vendég DEAC egyenlítő gólját Spitzmüller István szerezte, a rutinos középpályás büntetőből állította be a végeredményt. Az egyetemisták csapatkapitánya a Napló megkeresésére elmondta, bár reális a döntetlen, a lefújás előtti pillanatokban kihagyott óriási debreceni helyzetek miatt maradt benne hiányérzet.

– A kilátogató nézők biztos, hogy jól szórakoztak, mert fordulatos mérkőzést játszottunk a Szoboszlóval – tekintett vissza a történtekre a középpályás. – Kétszer is hátrányba kerültünk, de mindannyiszor kiegyenlítettünk, sőt, a meccs végén meg is nyerhettük volna a találkozót. Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, a másodikban már inkább az történt, amit mi szerettünk volna. Ezt visszavezetem arra, hogy az a térfél, amelyre szünet után támadtunk, valamivel jobb állapotú volt. Meccs előtt a kapussal mindig megbeszéljük, hogy melyik térfélen lenne jó elkezdeni a meccset. Mivel ezúttal nem volt ilyen kérése, így én mondtam azt, hogy szerencsésebb volna, ha a második játékrészben támadnánk a jobb állapotban lévő pályarészre. Sajnálom, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést, mert ha maradandót akarunk alkotni ebben a bajnokságban, akkor idegenben is kellenek a győzelmek – nyilatkozta Spitzmüller István.

MSZ

A Keleti csoport állása

1. BKV Előre 11 11 – – 29–5 +24 33

2. Kazincbarcika 11 10 1 – 37–4 +33 31

3. DEAC 11 8 2 1 33–9 +24 26

4. Aqua-General Hajdúszoboszló 11 7 3 1 24–11 +13 24

5. Tiszaújváros 11 6 3 2 20–13 +7 21

6. Békéscsaba II. 11 6 2 3 30–17 +13 20

7. Kisvárda II. 11 6 2 3 22–13 +9 20

8. Sényő 11 4 3 4 22–19 +3 15

9. Füzesgyarmat 11 3 5 3 12–11 +1 14

10. Jászberény 11 4 1 6 15–18 –3 13

11. Tiszafüred 11 3 4 4 22–19 +3 13

12. Eger 11 4 – 7 12–19 –7 12

13. DVSC II. 11 3 3 5 18–20 –2 12

14. Újpest FC II. 10 3 3 4 14–16 –2 12

15. Putnok 11 3 3 5 11–14 –3 12

16. Tállya 11 2 3 6 7–27 –20 9

17. DVTK II. 10 2 2 6 14–27 –13 8

18. Hidasnémeti 11 2 1 8 11–43 –32 7

19. Salgótarjáni BTC 11 – 2 9 5–29 –24 2

20. Törökszentmiklós 11 – 1 10 6–30 –24 1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában