kiváló formában

2021.10.27. 11:53

Csúcsra ért a Debreceni Egyetem testépítő hallgatója

A magyar csapat tagjaként Junior Model Physique kategóriában második, Model Physique kategóriában pedig harmadik helyezett lett a XII. WBPF Testépítő Világbajnokságon Kovács Dorottya, a Debreceni Egyetem angol-testnevelő szakán tanuló harmadéves hallgató.

Fotó: unideb.hu

A sportteljesítmény javítása és a versenyzés izgalma miatt kezdett el testépítéssel foglalkozni Kovács Dorottya, akinek hivatásos sportolói karrierje tavaly indult, de idén már a dobogóra is felállhatott az egyik legjelentősebb világversenyen, a XII. WBPF Testépítő Világbajnokságon. A hétvégén, Bécsben megrendezett Ausztria Kupán is kiváló eredményeket ért el: a Junior Model Physique és a Model Physique kategóriákban is nyert. Mivel mindkettőben az élen végzett, az abszolút választáson is indulhatott, ahol szintén győzött – olvasható az egyetem honlapján.

Fotó: unideb.hu

– Amikor mások szórakozni voltak, akkor én az edzőteremben töltöttem a szabadidőmet, mert tudtam, hogy egyszer színpadon állhatok. Nagyon jól zártam az első szezonomat, három versenyből hármon dobogós helyezést értem el. Márciusban egy sürgősségi műtéti beavatkozás után nehezen tudtam talpra állni, ám minden akadályból lehet erőt meríteni és folytatni kell a küzdelmet. Ebben a szellemben jutottam el október elején a magyar csapat kiválasztott tagjaként a WBPF szövetség világbajnokságára és állhattam fel a dobogóra – mondta Kovács Dorottya.

A felkészülés alappillére a rendszerezettség. A versenyhez közeledve sűrűsödnek az edzések, heti hat súlyzós tréninget, negyven perc kardióedzést kell végeznie az utolsó hetekben. Emellé nagyon változatos folyadékbevitel és egy szigorú étrend is társul a legtökéletesebb forma elérése érdekében.

Fotó: unideb.hu

– A pihenés és a regeneráció is lényeges, nem szabad túlhajtani a testet, mert akkor a szervezet túlkompenzál és az a teljesítmény rovására megy. A mentális felkészültség is nagyon fontos, összeszedettnek kell lenni, vizuálisan el kell képzelni, hogy mi lesz a következő lépés a színpadon. A versenyek alapja a nőiesség, aki például túl izmos, azt a bírák lepontozzák – tette hozzá.

Kovács Dorottya egy erősebb alapozószezon után minél több megmérettetésen kipróbálná magát, hogy aztán a profi ligában versenyezzen. Elmondta, hogy a Debreceni Egyetemen sokrétű képzésben vesz részt, az edzéselmélet mellett biokémiai, sportpszichológia ismereteket is gyűjt, amik sokat segíthetnek majd akkor, ha versenyzői pályafutása után edzőként szeretne dolgozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában