kosárlabda

2021.10.16. 20:26

A második félidőben esett szét a DEAC, körmendi győzelem az Oláh Gábor utcán

Az első játékrész jó játéka után rá sem lehetett ismerni Milenko Topics együttesére.

20211009 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló DEAC - Soproni Kosárlabda Klub NI/B férfi kosárlabda mérkőzés. képen: Milenko Topics vezetőedző

Fotó: Napló-archív

A DEAC-Tungsram az Egis Körmend együttesét látta vendégül a férfi kosárlabda NB I./A csoport hatodik fordulójában szombaton este Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Tóth Ádám három pontjának és Xavier Thames duplának köszönhetően 5–0-val kezdett a hazai gárda, aztán talán a kapkodás miatt egy időre befagyott az eredmény, majd Polyák László trojkája után már nyolccal vezetett a Debrecen. Csapata gyenge játékát látva Andonisz Konsztandinidisz, a vendégek szakvezetője elég gyorsan időt kért, de a negyed további történéseit látva sokat nem segítettek az észrevételei. Szavics aztán megszerezte a Körmend első pontjait, amelyre Valerio-Bodon Vincent válaszolt, majd Djordje Dzseletovics pontjai után már 10 volt közte. A körmendiek játéka továbbra is vérszegény volt, ám hazai oldalon is becsúszott egy-egy hiba, így végül 20–8-as állással zárult a kezdőnegyed.

Egy 6–1-el nyitotta a második játékrészt a Körmend, ám gyorsan ébredt a DEAC, így 28–14-nél második idejét is kikérte a vasi kispad. Jól védekeztek Milenko Topics tanítványai, többször is lejárt a dunántúliak támadóideje, vagy olyan hibákba kényszerítette bele a házigazda a Körmendet, aminek debreceni labdaszerzés lett a vége. Tóthék támadójátéka már kevésbé volt fényes, de akkor mit mondjunk a piros-feketékéről, hiszen 21 pontnál jártak a 17. percben.

A folytatásban kicsit összekapta magát a dunántúli alakulat, ám az irányítás továbbra is a hajdúságiak kezében volt. Kerpel-Fronius Gáspár gyönyörű betörését követően Ivan Aska állította be a 44–28-as a félidei eredményt.

Egy egészen más Körmend, és sajnos egy ugyancsak egészen más DEAC jött ki a második félidőre: nem telt el három perc a harmadik negyedből és 46–36-nál már időt kellett kérnie Milenko Topicsnak.

Egy pillanat alatt feszült lett a hangulat a pályán, Tóth ütést reklamált az egyik hazai támadásnál, ám a játékvezetők sípja néma maradt, az ellentámadásból pedig ismét közelebb jöttek a vasiak. Szétesett a hazai védekezés, és ezt támadásban nehezen tudta kompenzálni a DEAC. A dunántúliak se remekeltek, ám mégis tovább faragták hátrányukat, a 28. percben már csak négy pont (55–51) volt a hajdúsági fór. Aztán már annyi sem, Polyák triplakísérete újfent kiszédült, majd egy eladott labdát követően kettőre jött fel a Körmend. Aska duplája zárta le a negyedet (59–55).

Gyakorlatilag egálról kezdődött a zárónegyed. Érthetetlen módon leblokkolt a DEAC, így Ferencz és Takács tripláival már a vasiaknál volt az előny (63–69), volt is nagy öröm a nagyjából 20 fős vendégtárborban. Topics időt is kért, hogy felrázza csapatát. Ferencz folytatta a triplagyártást egyre kilátástalanabb helyzetbe hozva a Debrecent.

Teljesen szétesett a hajdúságiak játéka, támadásban sorra maradtak ki a dobások, védekezésben pedig sorra maradtak le a piros-feketékről. míg a másik oldalon szinte minden megoldás ült, és a belelkesülő vendégszurkolók biztatásától is hajtott Körmend fokozatosan növelte az előnyét. Aska két sportszerűtlen hibát és egy sima faultot összeszedve villámgyorsan kipontozódott, de ekkorra már eldőltek a lényegi kérdések, végül 89–76-ra győztek a vasiak, a második félidő alapján megérdemelten.

Kivégezték őket a második félidőben

A mérkőzést követően a 7 pontot szerzett Kerpel-Fronius Gáspár értékelt a Hajdú-bihari Naplónak.

– Az első félidőben mindent úgy csináltunk, ahogy elterveztük, működtek a dolgaink védekezésben és támadásban is. Nagyszünet után fellazult a védekezésünk, míg a másik oldalon Ferencz Csaba nagyon viszont belejött, és gyakorlatilag kivégzett minket. A félidőben elhangzott az öltözőben, hogy nagyon oda kell figyelni az elején, nehogy elkapja a fonalat a Körmend, hiszen láttuk az előző meccsüket a Falco ellen, hogy nem adják fel sose, nagy hátrányból is vissza tudnak jönni, és ellenünk ezt újfent bizonyították. Gratulálok nekik, a második félidő alapján megérdemelt a győzelmük. Nekünk dolgoznunk kell tovább, és kijavítani a hibákat. Új csapatunk van, még össze kell szoknunk. Egy hazai pályán bekapott pofon sosem jön jól, de inkább az elején történjen ez meg, amikor még van lehetőség javítani – mondta el a DEAC játékosa.

MSZ

A tények

Férfi kosárlabda NB I./A csoport, 6. forduló

DEAC-Tungsram–Egis Körmend 76–89 (20–8, 24–20, 15–27, 17–34)

Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 1000 néző. V: Győrffy, dr. Mészáros, Goda.

DEAC: Lapornik 7, Aska 6, Valerio-Bodon 3, Dzseletovics 6, Tóth Á. 11. Csere: Drenovac 18/3, Thames 9/3, Neuwirth -, Polyák 9/9, Kerpel-Fronius G. 7, Kovács Á. -, Gáspár M. -. Edző: Milenko Topics.

Körmend: Martinez -, Kenéz 3, Ferencz 19/15, Szavics 13/3, White 16/3. Csere: Stokes 12/6, Takács 6/6, Garrett 12, Durázi 2, Krivacsevics 6, Kiss M. -, Balogh -. Edző: Andonisz Konsztandinidisz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában