kézilabda

2021.09.24. 12:50

Újabb nehéz mérkőzés előtt áll a DEAC

Hazai pályán szerezhetik meg első győzelmüket a szezonban a DEAC kézilabdázói, akik az Orosházával küzdenek meg a DESOK-ban.

Fotó: DEAC

Két vereséggel kezdte az NB I./B 2021-2022-es szezonját a DEAC, így szombaton, az Orosháza ellen az első győzelmére készül. A debreceniek legutóbb a Pick Szeged U21 otthonában kaptak ki egy góllal, ami különösen bosszantó volt a csapat számára – olvasható a csapat honlapján.

– Nagyon csalódott vagyok, hogy vereséget szenvedtünk, hiszen győzni mentünk oda és mindenképpen meg akartuk szerezni a két pontot, azonban ez nem sikerült – mondta a DEAC átlövője, Balázs Sándor. – Csapatszinten és egyénileg is javulnunk kell, figyelni arra, hogy ne kövessük el sorozatosan ugyanazokat a hibákat. Nagyobb koncentrációra van szükségünk, hiszen a csapat nem szokott még teljesen össze, ezért támadásban és védekezésben is akadnak hiányosságaink. Úgy gondolom, hogy a győzelemhez tudnunk kell megbecsülni a labdát és nem könnyűszerrel az ellenfél kezébe adni, hiszen azt gyorsan megbosszulják.

Az Orosháza az előző szezonban még az élvonalban szerepelt, a keretben jelenleg is sok olyan játékos van, aki NB I.-es múlttal rendelkezik. A másodosztályban elég jól rajtoltak: az Ózd elleni meccsüket döntetlennel, míg a Ferencvárossal való találkozót győzelemmel zárták.

– Ez a mérkőzés lesz talán az eddigi legnehezebb, mivel a vendégcsapatban nagyon sok rutinos játékos található a tavalyi NB I.-es szereplésüknek köszönhetően. Mégis azt gondolom, ha tudjuk azt nyújtani, amire képesek vagyunk és a csapat minden tagja maximális teljesítményt hoz, akkor megszerezhetjük hazai pályán az első pontjainkat, ehhez viszont mindennek klappolnia kell – jelentette ki Balázs Sándor.

A mérkőzésen való részvétel védettségi igazolványhoz kötött, emellett a maszk használata kötelező!

A bajnokiról élő közvetítés lesz a DEAC Youtube-csatornáján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában