Amerikai foci

2021.09.27. 10:16

Komoly verésbe szaladt bele az Eastern Warriors

Az amerikai futballcsapatnak nem volt esélye rutinosabb ellenfele ellen.

Komoly verésbe szaladt bele az Eastern Warriors

Forrás: Makranczi László

A DEAC Gladiators juniorjaival is felvértezett keleti csapat az elmúlt hétvégén első meccsét játszotta a korosztályos bajnokságban. Azonban már az első összecsapás sem ígérkezett könnyűnek, hiszen a rutinos GFA Bulldogs otthonában kellett helyt állnia a Warriorsnak – számolt be a deac.hu.

Még érezhető volt az első félidőben az összeszokatlanság az együttesen belül. Ezen kívül a harcosoknál betegség miatt több játékos is hiányzott a keretből. A kutyák az első negyedben már eldöntötték a találkozót, hiszen 37 pontot vittek, amellyel már érvénybe lépett a mercy rule. A futóóra elindulását követően még 14 pontot hoztak össze a hazaiak, így már 51-0 állt az eredményjelzőn. A második félidőben a harcosoknak fel kellett adniuk a mérkőzést ugyanis a rengeteg sérült miatt nem tudták folytatni a találkozót, így maradt az első félidőben kialakult eredmény.

Az Eastern Warriors legközelebb október 10-én, vasárnap a rekordbajnok Budapest Wolves otthonába látogat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában