futsal

2021.09.13. 20:41

DEAC: háromból három – fotókkal

Pazar játék, melyhez még az eredményesség is társult, és nyolc hazai gól.

Fotó: Molnár Péter

Száz százalékos teljesítmény mindkét oldalon, a hazaiaknál két meccs két győzelem, a vendégeknél egy meccs, egy győzelem – ilyen előjelekkel vágtak bele a DEAC–Aramis NB I.-es férfi futsal bajnokiba a felek. A debreceniek 2–1-re győzték le a Kecskemétet, és 4–1-re a TFSE gárdáját. Az Aramis pedig 7–4-re gyűrte le a TFSE-t, a DESOK-ban igazi hétfő esti futsal-csemegére volt tehát kilátás. Aki kilátogatott a mérkőzésre, nem is csalódhatott, küzdelmes meccset varázsoltak a pályára a mérkőző felek. A Debreceni Egyetem futsalosai kezdték jobban a találkozót, betalált az új brazil játékos, Pedroso Coito Rodrigo, s nem is kellett neki hozzá csak mindössze két perc és negyven másodperc. Szentes Bíró Tamás lőtte a következő gólt hazai oldalon: gyönyörűen szerzett labdát a csapatkapitány, eltolta a játékszert a vendégek kapusa mellett, majd az üres kapuba gurított. A kétgólos előny birtokában elkezdett még tetszetősebben játszani a fekete-fehér alakulat, élvezet volt nézni, amit Elek Gergő tanítványai csináltak. Majd jött még két hazai gól az első félidőben, először egy kisbüntetőt értékesített Thiago, majd egy letámadás végén ismét Rodrigo talált be, 4–0 lett az első félidő.

Ott folytatták, ahol abbahagyták

A második játékrészben Szentes Bíró ismét egy labdaszerzés után passzolt a hálóba, csak ezúttal Siska szemfülessége kellett előtte hozzá. Szépíteni tudott ugyan az Aramis, de egy újbóli labdaszerzésnek köszönhetően Harmati kilőtte a hosszú alsót. Ezt egy újabb vendég gól követte, de hogy visszaálljon a már ekkorra talán jól megszokott ötgólos különbség, Thiago szerzett egy pazar találatot a saját térfeléről. A befejező, nyolcadik DEAC-gólt Berecz lőtte, aki szintén üres kapuba talált, de azt is meg kell célozni.

Palánki István

A tények

Férfi futsal NB I., 3. forduló

DEAC–ARAMIS SE 8–2 (4–0)

Debrecen, DESOK, 100 néző, V.: Zimonyi (Deme, Boros)

DEAC: Dobi – Harmati, Rodrigo, Dos Santos, Szabó. Cserék: Krajcsi (kapus), Faragó, Szentes Bíró, Vass, Siska, Rácz, Berecz, Sándor, Serestyén. Vezetőedző: Elek Gergő

Aramis: Soós – Horváth, Fekete, Bognár, Büki. Cserék: Molnár (kapus), Németh, Fülöp, Vattamány, Pap, Moga, Keresztury, Sámson, Jenei. Vezetőedző: Moga Flavius

Gól: 1–0 Rodrigo (3.), 2–0 Szentes Bíró (12.), 3–0 Dos Santos (18.), 4–0 Rodrigo (20.), 5–0 Szentes Bíró (25.), 5–1 Bognár (26.), 6–1 Harmati (28.), 6–2 Büki (33.), 7–2 Dos Santos (36.), 8–2 Berecz (38.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában