Labdarúgás

2021.09.27. 19:32

A lelátón a világ elitjében vagyunk

A magyar válogatott két rosszul sikerült meccs után próbált javítani Andorra ellen a Puskás Arénában.

Fotó: Orosz Krisztofer

A csapat egy súlyos angol vereség és egy meglepőnek mondható albán fiaskót követően Andorra ellen lépett pályára, ahol csak a győzelem volt elfogadható eredmény. Volt szerencsém élőben megtekinteni a találkozót és kíváncsian vártam, hogy Marco Rossi mivel tüzeli fel a játékosokat, illetve milyen lesz a hangulat a stadionban.

Egy válogatottmérkőzés mindig különleges helyen szerepel a magyar szurkolók polcán, ezért is érkeztünk szurkolótársammal három órával a kezdés előtt a Puskás Arénához, ahol egészen megdöbbentő látvány fogadott: csoportokban mozgó emberek, ezrek az utcán, és Magyarországot buzdító rigmusok csendültek fel. Nem erre számítottam, mert nem ez volt a megszokott két vesztes meccs után itthon, de egy negatív hangot sem hallottam az úton, mindenki reménykedett a sikerben.

Összejött a győzelem

A Puskás Arénába lépve egy olyan érzés kapja el az embert, hogy itt nem lehet veszíteni, persze ez nem teljesen így van, de érezni lehet, hogy pluszmotivációt ad a nemzeti csapatnak. A kezdősípszó előtt fél órával mindenki megérkezett a helyére, és amire egyáltalán nem számítottam: közel 50 ezer néző volt Andorra ellen, akik minden tiszteletet megérdemelnek, de nem egy angol vagy román válogatott a presztízst tekintve. A lelátón elképesztő hangulat volt. A Carpathian Brigade a végső hármas sípszóig buzdította a válogatottat, és győztünk is 2–1-re, ami nem egy óriási eredmény, de ezen a mérkőzésen a lényeg a három pont volt és semmi más. A lefújást követően a játékosok és a szurkolók megszokott közös himnuszéneklése teljesen visszaadta az Eb varázsát. Kölcsey Ferenc sorait követően a „franciagyilkos”, Fiola Attila nekem adta a mezét, amit valószínűleg soha nem fogok elfelejteni. Ez a meccs is jól mutatja, hogy az éjjel még tényleg nem ért véget. Valóban nehéz helyzetben van a válogatott a pótselejtezős hely elérése szempontjából, de szerethető csapatunk van, amiben nagy a potenciál és hiszem, hogy nagy dolgokat fognak még véghez vinni.

Fotó: Orosz Krisztofer

A jól megszokott matematika nem maradhat el ebben a selejtezősorozatban sem: a magyar válogatottnak a két hazai meccsét Albánia és San Marino ellen meg kell nyernie, bízva abban, hogy a lengyelek valahogy pontot vesztenek eközben. Ezek mellett pedig Angliában minimum egy döntetlent kellene elérni, ahogyan a lengyelek is tették ezt. Amennyiben így alakul és az albánok sem tudnak beleszólni a második hely küzdelmeibe, akkor az utolsó meccsen Lengyelországban a második helyért léphet pályára a magyar válogatott. Férfias fel­adat, de Marco Rossit ismerve nem lehetetlen.

Orosz Krisztofer

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában