Loki

2021.08.31. 09:59

Tőzsér Dániel: nincs gödörben a csapat

A DVSC sportigazgatója szerint, ha visszatérnek a sérültek, akkor ütőképes csapat fog összeállni Debrecenben.

Forrás: dvsc.hu

Az elmúlt hétvégén véget ért az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonjának első öt fordulója. Az újonc DVSC remekül kezdte a szezont, ugyanis a Honvéd otthonában 4-1-es sikert aratott, majd ikszelt az Újpesttel és a Pakssal, ezt követően azonban nem jött össze a győzelem, a Zalaegerszeg és a Ferencváros ellen is pont nélkül maradtak a debreceniek. A rajtról, a nyári igazolásokról, és a célokról Tőzsér Dániel, a DVSC sportigazgatója beszélt a dvsc.hu-nak.

A DVSC volt játékosa felemásra értékeli az első meccseket. Mint mondta, jól kezdték a bajnokságot, hiszen három összecsapás alatt öt pontot szereztek, majd jött a Zalaegerszeg elleni fiaskó, ami mindenkinek fájt. – A Fradi ellen tisztes helyállást tanúsított a csapat, de be kell látni, a zöld-fehérek jelenleg jócskán előttünk állnak. Soha nem voltam a kifogások embere, de nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy jelen pillanatban kilenc sérültünk van. Azt gondolom, ezt a legnagyobb csapatok is megéreznék, szóval azon vagyunk, hogy minél előbb visszatérjenek a sérültjeink.

Tőzsér Dániel kiemelte azt is, ez az idény a Lokinak a stabilizálásról szól. A csapat célja egyelőre, hogy megőrizze az NB I.-es tagságát. – Egy futballista mindig győzni akar, de meg kell érteni mindenkinek, hogy a DVSC-nek jelenleg a tabella második felében lévő csapatok ellen kell a jobbik arcát mutatni és pontokat szerezni. Jelen pillanatban ez a realitás. Ez talán a játékosokban sem realizálódott teljesen, ezért fordulhat elő, hogy felemás a produkció.

„A Loki mezét viselve nem lehet más a cél, mint minden találkozón nyerni, ezért elképzelhető, hogy a ZTE ellen pszichésen könnyebben vették a meccset a játékosok.”

Na ez az, ami az NB I.-ben nem fér bele. Ugyanakkor biztos vagyok benne, ha a Zalaegerszeg ellen is ugyanolyan mentalitásban léptünk volna pályára, mint a Fradi ellen, három pontot szerzünk. Nem gondolom úgy, hogy az elmúlt hetek eredményei miatt gödörben lenne a csapat, de az természetes, hogy a vereséget követően nem legboldogabbak a futballisták.

A DVSC öt új igazolást jelentett be a nyár folyamán, Marko Nikolics, David Babunski, Sylvain Deslandes, Charleston Silva dos Santos és Soltész Dominik személyében. A sportigazgató azt mondta, azért szerződtették ezeket a játékosokat, mert bíznak bennük. Rajtuk kívül egyébiránt az újak közé sorolná Bódi Ádámot, Dzsudzsák Balázst, Ugrai Rolandot és Kusnyír Eriket, akikkel szintén új kontraktust írtak alá. – Láthatjuk, hogy a légiósok közül jelenleg Nikolics és Babunski az egészséges, de véleményem szerint nem elvárható, hogy egy másik országból érkező futballista azonnal húzóemberré váljon. De mint említettem, nagyon fontos, hogy minél előbb felépüljenek a sérültjeink, mert akkor igenis ütőképes csapat fog kovácsolódni Debrecenben.

A transfermarkt.com adatait nézve a DVSC játékoskeretének értéke a 10. helyre elég a magyar első osztályban. Tőzsér Dániel szerint többek között ezért is céljuk a klub és a csapat stabilizálása, valamint az élvonalbeli tagság megtartása. – Ahogy mondtam, ehhez elengedhetetlen, hogy a tabella második felében lévő együttesek ellen három pontot szerezzünk, ezért is különösen fájó a ZTE elleni vereség. Tudom, hogy ezt nehéz megemészteni egy hajdúsági szimpatizánsnak, de ezen dolgozunk mindannyian, hogy az ilyen találkozókon győztesen hagyjuk el a pályát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában