Könyvet írt

2021.08.12. 12:36

Tiszacsegéről jutott el 219 bajnoki meccsig Soltész Imre

Pedig még Makray Balázzsal is tárgyalt, egy dolgon mégis elúszott számára a Loki.

Fotó: Matey István

 

Fotó: Matey István

Soltész Imre Debrecenben született, Tiszacsegén nőtt fel, kapus volt, és nem mellesleg majdnem a DVSC játékosa. Mindezek apropóján írt egy életrajzi könyvet a cerberus. – Ültem otthon, és azt vettem észre, hogy ismerősöknek, családtagoknak folyamatosan mesélem a történeteket az életemből, elkezdtem leírni, hogy mind meglegyen, majd a kisebbik lányom azt mondta, ahogy írok, maga elé tudja képzelni a sztorikat. Kell-e ettől nagyobb dicséret? – mondta el a könyv írója a Hajdú-bihari Naplónak arra a kérdésre válaszolva, hogy mi inspirálta a könyv megírásához. – A célom a könyvvel semmi egyéb, minthogy a tiszacsegeiek, a labdarúgást kedvelők mosolyogjanak egy jót az életképeken, vagy éppen könnyezzenek, ha arról van szó, de kiváltsak valamiféle érzelmet – mondta. Soltész Imre könyve (Kis-Tiszától a bányász fellegvárig) nemcsak a focit kedvelőknek szól, hiszen ír benne az 1960-as évek szegénységéről, a szeszélyes és veszélyes Tiszáról, de arról a kis csegei vasútállomás melletti járdáról is, ahol karonfogva el sem lehet férni. A mű vázát azért mégiscsak a labdarúgás adja.

Soltész Imre könyve akár meg is könnyeztethet bárkit | Fotó: Matey István

Már akkor is a fránya pénzügyek

A több mint kétszáz bajnoki meccsig jutó kapus, aki volt a mezőny legjobbja, volt serdülő válogatott, azt is őszintén, kendőzetlenül leírja, hogy Makray Balázzsal és Végh Antallal szó volt a DVSC-be való igazolásáról is, megfordult a Lokinál egy edzésen is, csak éppen akkoriban a Borsodi Bányász röghöz kötötte, elmondása szerint föld alatti szerződéssel marasztalták kötelezően, ami azt jelentette, hogy munkát, lakást, jó pénzügyi lehetőséget adtak neki, csak ne más csapatot – jelen esetben a DVSC-t – erősítsen.

– A mai futball látványos, mozgalmas játék, az nem tetszik, mikor hátul gurigáznak a játékosok, abból nem lehet előrejutni – mondta a 21. századi futballról az író, aki épp a DASE ellen egyébként NB III.-as osztályozó azóta sem látott tizenegyespárbajban háromszor is védeni tudott.

Palánki István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában