u19-es kosárlabda

2021.08.05. 17:11

Szombattól vb-lázban ég Debrecen

A verseny szervezői bíznak benne, hogy egy sikeres eseménynek néznek elébe.

Női U19 kosárlabda vb sajtótájékoztatója a Hotel Óbesterben

Fotó: Kovács Péter

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége még februárban jelentette be, hogy az elkövetkező három évben három utánpótlás világbajnokságot is rendeznek Debrecenben. Az első állomás a most szombaton kezdődő női U19-es vb, ennek kapcsán hívtak össze a szervezők csütörtökön délutánra egy sajtótájékoztatót.

A tornával kapcsolatban Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere elmondta:

nagy megtiszteltetés, hogy a cívisváros vendégül láthat egy ilyen rangos sporteseményt.

– Az elmúlt években 23 kosárlabdával kapcsolatos rendezvény otthonául szolgált Debrecen, és ennek közel sincs vége. Nagyon színes a programkínálat most városunkban, ráadásul közeledik augusztus 20-a, ilyenkor mindig egyre többen érkeznek Debrecenbe, reméljük, hogy a vb-meccsekre kilátogatók létszámán is meglátszik majd ez – mondta az alpolgármester.

A sajtótájékoztatón jelen volt Ashley Green, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség eseményekért felelős vezetője is, aki megköszönte Debrecennek, hogy itt lehet az U19-es női vb. A FIBA szakembere hozzátette, reméli, hogy minél többen látogatnak majd ki a meccsekre, de aki élőben nem lehet jelen, az majd online közvetítésen követheti az eseményeket.

Szalay Ferenc, a MKOSZ elnöke úgy véli, hogy ez a rendezvény azért is nagyon fontos, mert rávilágít arra, hogy a pandémia leküzdésében egy egész földrész dolgozott együtt.

„Magyarországon ez az egyik legfontosabb rendezvény idén, szeretnénk, hogy a magyar lányok jó eredménnyel örvendeztessenek meg minket.”

– Reméljük, hogy a FIBA-nak meg tudjuk mutatni, hogy milyen magas szintű is a magyar sportvendéglátás – mondta az elnök.

Komoly kihívások

A debreceni szervezőbizottság elnöke, Becsky István nagyon örül annak, hogy nem sokkal a 3x3-as olimpiai selejtező után ismét Debrecenre figyel a kosárlabdavilág.

„Büszkék vagyunk arra, hogy olyan versenyt hoztunk Debrecenbe, amilyen még nem volt Magyarországon.”

– A szervezés elég komoly feladat elé állított minket, hiszen az egész világról érkeznek hozzánk sportolók, reméljük mindenki zökkenőmentesen megérkezik majd hozzánk – fogalmazott.

Az U19-es női kosárlabda-világbajnokság szombaton kezdődik és jövő héten vasárnapig tart, az összecsapásoknak a Hódos Imre rendezvénycsarnok és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok ad otthont.

A világ legjobb korosztályos játékosait felvonultató eseményen a magyar válogatott szombaton, vasárnap és kedden egyaránt 17 óra 30 perctől játssza a csoportmeccseit a Hódosban.

Az ellenfelek pedig Tajvan, Oroszország és Argentína lesznek. A belépés a szurkolók számára ingyenes lesz, viszont védettségi igazolvány és az ahhoz tartozó személyi okmány mindenképpen szükséges hozzá.

Bakos Attila

Kapcsolódó cikkek:

https://haon.hu/sport/helyi-sport/elkeszult-az-u19-es-vilagbajnoksag-menetrendje-5520281/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/debrecenben-rendezik-meg-az-u19-es-noi-kosarlabda-vilagbajnoksagot-5519117/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában