Futsal

2021.08.10. 11:42

Megnehezítették a jobb erőkből álló ellenfél dolgát a DEAC futsalosai

A Debreceni Egyetem női együttese a második fordulót követően eddig egy ponttal áll Ukrajnában.

Forrás: deac.hu

A DEAC női futsalosai augusztus 9-én a válogatott játékosokat felvonultató Leonas FSF csapatával találkozott a kijevi felkészülési tornán. Az ukrán együttes számított a mérkőzés esélyesének, ahol nem borult a papírforma, hiszen 6-4-re nyert Leonas FSF – írja a deac.hu.

Quirikó Vivien szerint a vereség ellenére akadtak olyan elemek a csapat játékában, amelyek bizakodásra adhatnak okot. – A házigazdák hamar megmutatták, hogy miért ők a torna favoritjai. Technikás, tudatos, gyors játék jellemzi őket. A befejezéseknél tudatosan érkeztek a hosszú kapufához, ami rendre gondot okozott nekünk. A kapott gólok többsége is ilyen szituációból született, és ugyan Torma Lilla remekül védett, nagyon sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe. Hasonlóan az első mérkőzéshez, ezúttal is a második félidőre sikerült feljavulnunk, ezt a játékrészt meg tudtuk nyerni.

„Összességében nem rossz ez az eredmény az ukrán bajnok ellen, ám bosszantó, hogy több gólt is ugyanolyan szituációból kaptunk, emellett jó néhány helyzetet hagytunk ki most is.”

A harmadik találkozón mindenképpen a győzelmet tűzzük ki célul, így lehet esélyünk az első két hely valamelyikére – nyilatkozta a debreceniek edzője.

Két fordulót követően egy ponttal rendelkezik a DEAC, a mérlegen ma az ukrán Energy FC ellen javíthatnak.

Felkészülési torna 2. forduló

DEAC-Leonas FSF 4-6 (1-4)

A DEAC gólszerzői: Horváth V., Fülöp, Gajzágó, Krascsenics Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában