futsal

2021.08.24. 15:49

Hat lőtt gól, egy kapott: ez kell az NB I. elejéhez

Két forduló után vezeti a honi férfi futsal bajnokságot a Debreceni Egyetem csapata.

A DEAC az 1. fordulóban 2–0-ra verte meg a Kecskemétet, majd hétfőn este a Testnevelési Főiskola gárdáját győzték le 4–1-re Budapesten, így pedig élen állnak, igaz például az Aramis SE még egyetlen mérkőzést sem játszott. Az első félidő meglepetésre gól nélküli döntetlent eredményezett, a végére azonban kijött a debreceniek rutinja, tapasztalata, fölénye. A két gólt is szerző Harmati Tamás a Hajdú-bihari Naplónak elmondta, hogy érzése szerint nagyon görcsösek voltak az első játékrészben, ráadásul ellenfelük többet birtokolta a labdát.

Fotó: Tóth Imre

– A szünetben Elek Gergő vezetőedző vezetésével rendeztük sorainkat, majd a második félidőben már sokkal jobban játszottunk, végül pedig sikerült felőrölnünk a TF-et – fogalmazott a második játékrész kapcsán a DEAC futsalosa. Harmati Tamást a góljairól kérdeztük, melyből az egyik egy tetszetős szabadrúgás variáció végén született, a másik pedig egy távoli üres kapura történő kísérletből:

– Mind a két találatom rendkívül fontos volt: az első azért, mert vége sikerült kiviteleznünk azt, amit annyiszor gyakoroltunk, vagyis, hogy egy pontrúgásnál előre megtervezett szituáció végén szerezzünk gólt, a másik pedig azért, mert valószínűleg az kulcsfontosságú volt az egész csapatnak lélektanilag, vagy ha úgy tetszik, ezzel végleg eldöntöttük a pontszerzésünk sorsát – mondta.

A magyar futsal bajnokságban most két hét szünet következik, így addig biztosan az élen marad a DEAC csapata. Végül Harmati azt emelte ki a Naplónak a szünet kapcsán, hogy reméli a lendületüket nem fogja megtörni, ott szeretnék ugyanis folytatni, ahol hétfőn este abbahagyták.

Palánki István

Férfi futsal NB I., 2. forduló

TFSE-BESTRONG-DEAC 1-4 (0-0)

TFSE: Haála – Sóvári, Szentjóby, Dudás, Lipl. Cserék: Nagyistván, Szabó, Csernai, Kulik, Fehér K., Fehér D., Tóth. Vezetőedző: Szabó Zoltán

DEAC: Dobi – Szentes-Bíró, Thiago, Harmati, Szabó. Cserék: Krajcsi, Tóth, Faragó, Vass, Siska, Rácz, Sándor, Serestyén. Vezetőedző: Elek Gergő

Gól: 0–1 Siska (24.), 1–1 Fehér (27.), 1–2 Harmati (33.), 1–3 Rácz (35.), 1–4 Harmati (40.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában