felkészülés

2021.08.11. 20:03

Nem csak a fővárosiakkal, a kánikulával is nagyot küzdöttek a debreceni kézisek

Hatalmas hőség, nagy iram, sok hiba és fővárosi siker az MTK/FTC vegyes csapat elleni második edzőmeccsen.

Fotó: dvsckezilabda.hu

Bordás Réka és Vámos Petra még az olimpia után kapott szabadságát tölti a héten, Kovács Anna és Arany Rebeka sérülés miatt hiányzott, míg Csernyánszki Lilliána és Panyi Anna az ifi Eb-n szerepelnek. Így meglehetősen szűk kerettel utazott a fővárosba a DVSC Schaeffler, ahol az MTK és FTC játékosok alkotta vegyes csapat ellen lépett pályára szerda délután, írja a debreceni klub honlapja.

A Loki jól kezdett a fővárosi vegyes csapat ellen, amelyben az olimpián járt kézilabdázók közül a zöld-fehérek kapusa, Janurik Kinga már játékra jelentkezett, s helyet is kapott a kezdőcsapatban. Az első percekben könnyen megtaláltuk a rést az ellenfél védelmében, így 8–5-re vezetett a DVSC.

Aztán Janurik elkapta a fonalat, támadásban is egyre eredményesebb volt a főként Fradi-játékosokra épülő sor, így fordított a hazai együttes, s félidőig meg is tartotta előnyét.

A második játékrészben az MTK kézilabdázóira épülő hazai csapat tartotta a különbséget. A hőségben mindkét oldalon rengeteg volt a hiba, sok ziccert rontott a Debrecen, így nem tudtak faragni a különbségből, a mátraházi Loki-siker után ezúttal a fővárosi kék-fehér/zöld-fehér vegyes csapat nyert.

A DVSC Schaeffler legközelebb pénteken, Nyíradonyban a Kisvárda ellen lép pályára.

A tények

MTK/FTC vegyes–DVSC Schaeffler 34–30 (19–15)

Elektromos Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Bócz, Wiedemann.

DVSC: Csap Kyra –M. Costa 5, Hornyák D. 3 (2), Szabó N. 5 (3), Tóvizi 4, Jezsikava 2, Vámos M. 3. Csere Torda, Giegerich (kapusok), Planéta 6, Poczetnyik L., Petrus 2, Korsós., Török L., Vámosi P. Edző: Szilágyi Zoltán

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában