futsal

2021.08.22. 09:26

Az újonc otthonában duplázhatja meg pontjainak számát a DEAC

Szabó Ábel a klubhonlapnak elmondta, a Debreceni Egyetem csapata nem írja le a következő ellenlábasát.

Fotó: Derencsényi István / deac.hu

A DEAC férfi futsalosai remek rajtot vettek az NB I.-ben, hiszen a komoly terveket szövögető Kecskemétet győzték le 2-0-ra az első fordulóban. Elek Gergő legénysége hétfőn az újonc TFSE-vel találkozik. A debreceniek mostani ellenfele a legutóbbi játéknapon pihenhetett, az Aramis elleni összecsapást szeptemberben fogja pótolni, mutat rá a deac.hu.

„Nehéz megmondani, hogy mire lehet számítani a TFSE-től. Abban biztos vagyok, hogy a feljutókra jellemző bizonyítási vágy fogja fűteni a fővárosiakat. Talán sokan azt gondolhatják, hogy kötelező győzelem előtt állunk, de nem becsüljük le riválisunkat. Ugyanúgy készülünk erre a találkozóra, mint ha például a Haladással csapnánk össze” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Szabó Ábel.

Fotó: Derencsényi István / deac.hu

A budapesti alakulatban lesz egy ismerős név is, hiszen a brazil Two az előző szezonban még a DEAC-nál szerepelt.

„Meggyőződésem, hogy ő az egyik kulcsember, így a semlegesítése fontos feladatnak ígérkezik. Egyébként a mostani idényben egy olyan védekezést erőltetünk, amely minden vetélytársunknak kellemetlen lehet, abban bízok, hogy ebből hétfőn is profitálunk” – hangsúlyozta a 21 esztendős játékos.

Szabó a győztes nyitányból gólpasszal vette ki a részét, a kiváló lekészítése után Vass Ottó állította be a 2-0-s végeredményt.

„Aki pályára lépett, száztíz százalékot nyújtott. Csúsztunk-másztunk a három pontért, ilyen mentalitásra lesz szükség a folytatásban is. Az eredménnyel elégedettek lehettünk, de mindig van esély a fejlődésre. Úgy érzem, jól sikerült a felkészülésünk, sokat dolgoztunk az alapozás során. Ugyan Pallai Zsolt erőnléti edző távozott, de a helyére érkező Demkó Bence munkájára sem lehet panasz” – fogalmazott Szabó Ábel.

Férfi futsal NB I. 2. forduló

TFSE-Bestrong-DEAC

2021. 08. 23. (hétfő) 20:30, Vasas-Sterbinszky Amália Sportcsarnok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában