Felkészítő tréning

2021.08.12. 17:30

A karneválra készülnek testben, lélekben a mazsorettes lányok

Két hétig edzenek a Feeling Tánc és Mazsorett Együttes tagjai a Debreceni Virágkarnevál előtt.

20200815 Debrecen fotó: Matey István MI Hajdú-Bihari Napló Feeling Tánc és Mazsorett Együttes felvonulása a Piac u. Simonffy u. találkozásánál.

Fotó: Napló-archív

Valamelyest könnyített terepen mozoghatnak idén nyáron a táncosok, hiszen a karneváli menet a járványhelyzet miatt most is elmarad. Ugyan a hat kilométeres meneten nem vonulnak végig, viszont annál több kísérőrendezvényen lépnek fel különféle koreográfiákkal. Az állóképesség ehhez a megterheléshez ugyancsak szükséges, így a szokásos kéthetes, intenzív felkészítő táborukat most is megtartják: augusztus 2-től mindennap együtt edzenek a táncosok.

– Azért is tartjuk nagyon fontosnak, hogy a karnevál előtt találkozzunk, mert a nyári szünetben nem töltenek együtt annyi időt a lányok, és jó, ha egy ilyen nívós esemény előtt összeszoknak újra. Azt gondolom, ahhoz, hogy maximálisan fel tudjunk készülni, szükség is van a kéthetes intenzív edzésre. Normál esetben a karneválon hat kilométeres szakaszon vonulunk végig, amit az együttesünk folyamatos menettánccal kísér, valamint a rendezvény állomásain is bemutatnak koreográfiákat a lányok. A felkészülésre szánt két hét elegendő a koreográfiák betanulására, illetve arra, hogy a megfelelő állóképesség kialakuljon – mondta el lapunknak Takács-Pántya Barbara együttesvezető.

Reggeltől estig

A felkészítő tréningen az óvodástól a húszéves korosztályig vannak jelen táncosok. Az edzések pedig reggeltől egészen késő délutánig eltartanak.

Takács-Pántya Barbara | Fotó: Napló-archív

– A programok egyformák, de a kisebbeknek könnyített edzéseket tartunk. A felkészülés mindig szabadtéren zajlik, hiszen a karneváli menet is aszfalton, tűző napon vonul, a táncosoknak hozzá kell szokni a terheléshez. Reggel kilenc órakor futással indítjuk a napot, a távon mindennap emelünk. Ezt követően mintegy negyvenperces bemelegítés és nyújtás következik, a végén kicsit jógázunk is. Ha mindenki ellazult, akkor a menettáncok gyakorlásával foglalkozunk, a csapatok felállnak, és a saját koreográfiájukat körbemenetelve ismétlik – részletezte a délelőtti elfoglaltságaikat.

Mint mondta, az ebéd után, a délután folyamán csakis a főkoreográfia elsajátításán dolgoznak. – Először részleteiben vesszük át a lépéseket, az emeléseket, az akrobatikus elemeket, majd az idő teltével már egyben, többször ismételjük a kész koreográfiát. A táncosok nagyon elfáradnak a nap végére, de élvezik a felkészülést. Nagy kedvvel érkeznek, mert tudják, hogy rengeteg élmény várja itt őket. Új elemeket tanulhatnak meg, olyan technikákat sajátítanak el, amelyeket később is tudnak majd hasznosítani. Az pedig csak bónusz, hogy két hét intenzív együtt töltött idő nagyszerű csapat­építő tréning – tette hozzá.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában