tokió 2020

2021.08.09. 14:17

3x3: három debreceni kapott óriási lehetőséget Japánban

A 3x3-as kosárlabda idén debütált az ötkarikás játékok történetében. A pályán magyar résztvevő ,,csak” Tóth Cecília játékvezető volt, hiszen sem a férfi, sem a női válogatott nem tudta magát kvalifikálni az olimpiára a debreceni selejtezőn.

 

Hegedűsné Stion Éva (balra) részletezte emlékeit, élményeit Tokióból | Fotó: Hegedűsné Stion Éva

A spori lapunknak elmondta, hogy nagy reményekkel vágott neki Tokiónak, megtisztelőnek érezte a felkérést, és reméli, hogy a teljesítményükre sincs sok panasz, nem özönlötték el a közösségi médiát a tévében akár többször visszajátszás után okoskodó szurkolók. A pálya mellett viszont több debreceni fiatal is tevékenyen részt vett a sportág küzdelemsorozatában. – A japánok nagyon tisztelettudóak és vendégszeretők voltak – kezdte emlékeit sorolni a Hajdú-bihari Naplónak a cívisvárosi Hegedűsné Stion Éva, aki az asztalnál helyet foglaló személyek között volt a szintén megyénkbeli Papp Alexandrával és Fülöp Ádámmal egyetemben. – Noha a szállodából csak a mérkőzések helyszínére mehettünk, a kedvességük sokban kárpótolt minket. A szállásunk egyébiránt egy harminckilenc emeletes hotelben volt, mindenki egyágyas elhelyezést kapott a koronavírus utózöngéje miatt. A kilátás a városra fantasztikus volt, megnyugtató volt nézni esténként a város fényeit. Viszont azt sajnálom, hogy városnézésre egyáltalán nem volt lehetőségünk, hiszen nem gyakran jut el az ember Tokióba – foglalta össze emlékeit végül Éva.

A japán ételekről azt mondta, hogy egy új, kulináris élményt jelentettek a számára, s nagyon örül annak, hogy kipróbálhatta a nem Magyarországon felszolgált japán ennivalókat, hanem kint az igazi, tradicionális étkeiket. – Furcsa volt, hogy ők mindent édesebben esznek, mint ahogy mi itthon megszoktuk.

Maga a ténykedés

A japán kultúra, az olimpiai falu megismerése mellett természetesen a munkáé volt elsősorban a főszerep. Bár a kilátogató hármas magyar különítmény az asztal mellett szerencsésnek érezheti magát, hiszen egy új sportág debütálásán lehetett jelen az ötkarikás játékokon.

„A sportág történelmében óriási jelentőséggel bír, hogy bekerült az olimpiai versenyszámok közé, és nagy örömmel tölt el, hogy ennek részese lehettem.”

Büszke vagyok a két társamra és magamra is. Bár az első mérkőzés előtt izgultunk egy kicsit, de ez a többéves tapasztalatunknak köszönhetően hamar elmúlt, és a tőlünk elvárt szinten tudtunk ezután dolgozni végig – mondta Hegedűsné Stion Éva. Arról is beszélt, hogy a profi szervezésnek köszönhetően nagyobb fennakadások nélkül tudták végezni a munkájukat, elmondása szerint Japánban még az ügyintézés is villámgyors. Végül azért rákérdeztünk a kihívásokra is, hiszen mégiscsak másik országban, sőt másik kontinensen kellett helytállniuk. – Az üres lelátók látványa lehangoló volt, ez sokszor jelentett kihívást, valamint a magas páratartalom, a hőség és a hétórás időeltolódás okozta még a legnagyobb kihívásokat. Bevallom őszintén, ez utóbbit nem is sikerült teljesen megszoknom – mondta.

Palánki István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában