Átigazolás

2021.07.10. 12:03

Újabb fiatallal erősített a DEAC futsalcsapata

Gajzágó Flórának ugyan új terep lesz a futsal, de nem tart a kihívástól.

Forrás: deac.hu

A Debreceni Egyetem női futsalcsapata a következő idénynek több új játékossal vág neki. Tóth Anita, Sovány Liza és Szabó Nikolett érkezése után ezúttal Gajzágó Flóra szerződtetését jelentették be – írja a deac.hu. A napokban 19. születésnapját ünneplő tehetség a legutóbbi szezonban a Szolnok csapatában futballozott. Gajzágó Flóra a Tisza-parti gárda egyik motorja volt, ezt támasztja alá, hogy a másodosztályban tíz gólt termelt.

– Sok problémával kellett megküzdenünk, de nem érheti kritika a teljesítményünket. A saját produkciómmal sem lehetek elégedetlen, igyekeztem mindig vezére lenni az együttesnek, bárhol is számított rám az edző.

„A futballtól az új idényben sem szakadok el, hiszen a DEAC NB II.-es csapatát fogom erősíteni, ám a futsal élvez prioritást.”

Óriási megtiszteltetés, hogy Üveges Katalintól megkaptam ezt a lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok. A beilleszkedéstől egyáltalán nem tartok, hiszen több leendő csapattársamat is jól ismerem. A csajok a duplázással magasra tették a lécet, de úgy gondolom, megismételhető ez a menetelés. Nekem a futsal egy kicsit ismeretlen közeg, így picit izgulok, de már nagyon várom a közös munkát. Az edzéseken minél hamarabb el szeretném sajátítani a különböző taktikai elemeket. Az utóbbi időben sok meccset láttam már, és nagyon megtetszett a sportág – nyilatkozta Gajzágó Flóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában