Megbirkózott a teherrel a Debreceni Búvárklub fiatal klasszisa

Emlékezetes heteken van túl Pázmányi Sándor, a Debreceni Búvárklub fiatal klasszisa: előbb a júniusi uszonyosúszó junior-világbajnokságon halmozta az érmeket, majd a júliusi tomszki felnőtt vb-n is letette a névjegyét.

A juniorvébére a fő számában, az 1500 méteres felszíni úszásban esélyesként utazott és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis remekül hajrázva elhozta az aranyat. Már önmagában ezért is járt volna a kalapemelés, de mellette még két-két ezüst- és bronzmedált is begyűjtött a debreceni kiválóság.

De itt még nem volt vége, hiszen Sándor a felnőttek mezőnyében is villantott, ezüstérmet szerzett az 1500 méteres felszíni úszás döntőjében. A fiatal sportembert a Debreceni Sportuszodában kérdezte a Hajdú-bihari Napló a mögötte lévő időszakról.

– A junior-vb előtt nagyobb nyomást éreztem magamon, mert a felkészülés alapján benne volt, hogy érmet, esetleg aranyérmet szerzek. Emiatt a szokásos belső megnyugváson kívül, hogy én megtettem mindent, azért ott lappangott bennem a feszültség, hogy valami nagy eredmény is születhet. Az a taktikám, hogy viszonylag lassabb első 500 után egyre gyorsabban úszom le az etapokat. Most is így történt, tudtam erősíteni a hajrában, de rettenetesen kimerültem, a célba csapva az eufória mellett csak arra tudtam figyelni, hogy belekapaszkodjak a kötélbe, nehogy elsüllyedjek. De mindenért kárpótolt a dobogó tetején hallgatni a Himnuszt, még az eredményhirdetés után is le kellett ülnöm valahová, hogy úristen, világbajnok lettem. Az is eszembe jutott, mennyi munkát fektettünk ebbe bele közösen a környezetemmel és az edzőmmel, Kókai Dáviddal, de abban a pillanatban mind kifizetődött – idézte fel a sportoló, akinek az oroszországi felnőtt vb-n már sokkal könnyebb volt versenyeznie, hiszen egyrészt a juniorarannyal leesett róla a teher, másrészt mivel kevés idő volt a két világverseny között, nem egy hosszabb kihagyás után kellett indulnia.

Az idő a szüleit igazolta

– Tomszkban furcsa volt megint azt érezni, hogy én vagyok úgymond a kicsi, de ez előnyt is jelentett, mert nem nyomta a vállam az esélyesség terhe – mondta Sándor, aki háromévesen úszással kezdte a sportot, és nyolc volt, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy próbálja ki a búvár­úszást. Egyrészt az valami új volt, másrészt pedig hallották, hogy egy nagyon jó csapat és közösség van Debrecenben, amit fontosnak tartottak.

– Szerencsére az idő őket igazolta, én pedig nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen közösség tagja lehetek. Minden tiszteletem Dávidé, aki ezt a csapatot így összefogja, és ennyire naggyá tette nemcsak országos, hanem világszinten is a debreceni úszonyosúszást. Itt a csapatsportokhoz képest még jobban függünk saját magunktól. Sokkal kevesebb a külső tényező, odaállsz a rajtkőre, magad vagy, és az lesz a győztes, aki elsőként eléri a falat – fogalmazott a civilben a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium padjait koptató tinédzser.

Sándor életében a tanulás is fontos, matematika szakos osztályba jár, és a jövőben a Debreceni Egyetem Informatikai Karán szeretné folytatni a tanulmányait. Szerinte a sport és a tanulás remekül kiegészítik egymást.

Egyensúlyban

– Anya és apa is egyetértett abban, azon kívül, hogy egészséges, ha a gyerek sportol, nemcsak fizikailag fejlődhet, hanem szellemileg is erősebbé válhat. Régen olvastam valahol – és egyre jobban egyetértek vele –, hogy csak akkor lehet jól teljesíteni akár fizikailag, akár szellemileg, ha a kettő egyensúlyban van. Szerencsére a tanáraim megértőek, támogatnak, ami nagy segítség számomra – nyilatkozta az ifjú világbajnok.

MSZ